Szabolcs vármegye fővárosa adott otthont február 9-én az atléták Nyíregyháza nyílt fedettpályás versenyének.

Javában tart az idei fedettpályás szezon, egymást érik a versenyek, nem volt ez másképp a mögöttünk hagyott hétvégén sem, az atléták több viadalon is rekortánra léptek. A DSI Debrecen kiválóságai nyíregyházi Atlétikai Centrum csarnokában voltak érdekeltek, akik több számban is megmérettették magukat.

Férfi távolugrásban Hodossy-Takács Sámuel harmadik kísérletre 7.24-ig jutott, négy centivel ugrott rövidebbet, mint a győztes Pap Kristóf, így a 2. helyen végzett. Klubtársai, Pintér Erik (6.41) a 6., míg Török-Kelemen László (6.25) a 7. helyen zártak. Súlylökésben ketten léptek a dobókörbe, Tóth Roland kezéből 13 méter 30 centire szállt a szer, ezzel hetedik lett, Gyönyörű Zsigmond pedig 12.13-as lökéssel a hetedik.

A női mezőnyben már érmeknek örülhettünk, 60 gáton Ács Alíz 8.79-es idővel másodikként száguldott át a célvonalon. Hármasugrónk, Sütő Napsugár 11.95-öt teljesített és vehette át a nap végén a második legfényesebb medált. 60 síkon több sprinterünk is rajthoz állt, Szőke Gréta az A-döntőben 7.83-nál állította meg az órát, ez pedig ezúttal az 5. helyhez volt elég. A B-döntőben Ablonczy Lili 8.10-es idővel végzett a 4. helyen.

200 méteren Darai Laura Zita 25.33 alatt teljesítette a távot, ezzel negyedik lett, míg Erdős Viktória (26.31) a kilencedik legjobb időt futotta. 800-on Búzás Mara hetedikként zárt (2:26.38), Chrobák Lili pedig tízedikként (2:28.01). 1500-on Paládi Petra 5:06.61-es idővel a 6., Szász Abigél 5:09.82-vel a 7. helyet szerezte meg. 3000 méteren kevéssel maradt le a dobogóról Mezei Zsófia, aki 11:32.12-nél állította meg az órát, ezzel negyedik lett. Női távolugróink is ott voltak az élmezőnyben, Szőke Gréta 5.62-es ugrással negyedikként, Erdős Viktória 5.29-es teljesítménnyel hetedikként zárta a számot.

U20-as atlétáink közül súlylökőnk, Tóth Nándor 15 méter 30 centivel diadalmaskodott, 60 gáton Török-Kelemen Tamás 8.60 as idővel másodikként ért célba. Az u18-as korosztályban Bocskay Áron szintén 60 gáton állt rajthoz, 8.60-nál állította meg az órát, ennél csak ketten futottak gyorsabban, így a dobogó harmadik fokára léphetett fel.

Teljes eredménylista az alábbi linken látható:

https://atletika.hu/sites/default/files/masz/eredmenyek/2025/1284-nyiregyhaza-nyilt-fedettpalyas-versenye-ii-eredmenyek-0209192146.pdf


Sikeresen szerepeltek atlétáink Nyíregyházán

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK