Február 9-én Párizsban, a Meeting de Paris Indoor versenyen állt rajthoz a DSI Debrecen klasszisa, Kozák Luca.

Magyar bajnokunk január 29-én a World Athletics Indoor Tour Gold sorozat belgrádi állomásán indította idei fedettpályás szezonját és 8.20-as idővel a 8. helyen végzett. Suba László tanítványa ezt követően, a hét utolsó napján Párizsban, az AccorHotels Arena de Bercy rekortánján is rajthoz állt 60 gáton.

A 12 fős mezőnyt két csoportra osztották, klasszisunk a 2. futamba kapott besorolást és 8.11-es idővel harmadikként jutott a döntőbe. Luca mellett a háromszoros francia bajnok Laeticia Bapté, a 2024-es párizsi olimpián döntőt futó ír Sarah Lavin, a jamaikai Crystal Morrison, a szintén francia Sacha Alessandrini és Tóth Anna alkotta a finálé mezőnyét. Klasszisunk három századdal maradt el az előfutamban elért idejétől, 8.14-nél megállítva az órát, ötödikként száguldott át a célvonalon, mint ahogy Tóth Anna is, kettejük között a célfotó döntött.

A számot Laeticia Bapté nyerte (7.83) Sarah Lavin (7.99) és Crystal Morrison előtt.


Ötödik Párizsban Kozák Luca

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK