U17-eseink itthon, U12-es labdarúgóink idegenben győztek
2023. 05. 15. (hétfő) 16.20
U19
Szombaton Szeged felé vették az irányt Jankovics Sándor tanítványai, hogy ismét összemérjék erejüket a SZEOL együttesével. Csapatunk szűk kerettel utazott a Csongrád vármegyei fővárosba, ezúttal csak 13 játékos állt trénerünk rendelkezésére. Ennek ellenére fiataljaink nem spóroltak az erejükkel, nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe. Sajnos egy hatperces kihagyást megbüntettek a szegediek, gyors egymásutánban kétszer is bevették Meszesán Patrik kapuját. A fiúk nem adták fel, nagy erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy ledolgozzák hátrányukat, de a mérkőzés végéig nem tudtak betalálni, így pont nélkül zárták a 12. fordulót.
MLSZ Regionális U19 Délkelet Felsőház 12. forduló
SZEOL SC – DSI Debrecen: 2-0 (2-0)
DSI Debrecen: Meszesán – Juhász, Papp P. (Kovács 32’), Vietorisz Á., Vadon, Haraszin, Bagi, Berki, Szabó, Vietorisz B. (Tar 46’), Reszegi
Edző: Jankovics Sándor
Jankovics Sándor: Nem a legjobb előjelekkel utaztunk el Szegedre, öt kezdő játékosom hiányzott sérülés és érettségi miatt. Így is nagyot küzdöttek a fiúk, Igazi rangadót vívtunk. Az első félidőben kaptunk két gólt, hiába támadtunk szünet után, a végeredményen nem tudtunk változtatni. A jövő héten igyekszünk javítani a DEAC ellen.
U17
Fordulatokban és gólokban bővelkedő mérkőzést játszott vasárnap délelőtt Bende Tibor legénysége a Cigánd ellen. A 4. percben már Kovács Dániel révén csapatunk szerezte meg a vezetést, a félidő derekánál viszont a vendégek kerültek előnyben. A hátralévő időben Vietorisz Bence ledolgozta a hátrányt, majd szünet előtt Tasi Attila góljával ismét átvettük a vezetést. A második félidő elején kétszer is betalált a Cigánd, de Bácsi Donát ezúttal is egalizált, majd a 60. percben Tasi Attila bevitte a három pontot érő találatot.
MLSZ Regionális U-17 Kelet Felsőház 12. forduló
DSI Debrecen – Cigánd SE: 5-4 (3-2)
DSI Debrecen: Szász (Bartók 46’) – Kalmár (Czakó 71’), Lengyel, Bácsi, Kapczy (Kerezsi 71’), Kovács (Szemán 82’), Tasi B., Tasi A., Szopka (Juhász 82’), Pistritu, Vietorisz B.
Edző: Bende Tibor
Gólszerzők: Kovács 4’, Vietorisz B. 34’, Tasi A. 43’, 60’, Bácsi 55’
Bende Tibor: Régen játszottunk ilyen hektikus mérkőzést úgy, hogy kilenc gól született a találkozón. Mi szereztünk vezetést egy pontrúgás után, de az ellenfél a szünetet követően két perc alatt fordított. Kis idő múlva, már mi vezettünk 3-2-re, de a vendégek ismét a maguk javára módosították az állást. A végére rátettünk egy lapáttal, és mi találtunk be kétszer, így 5-4-re behoztuk a találkozót. Azon el kell gondolkodnunk, miért, hogyan kaptunk négy amatőr gólt.
U16
Közvetlen riválisával, a Tiszaújvárossal találkozott szombat délben Kaszás János együttese. Trénerünk nem volt könnyű helyzetben, ugyanis csak 12 játékos állt rendelkezésére. A Tisza-partiak kezdték jobban a mérkőzést, már a 9. percben megszerezték a vezetést. Fiataljaink, próbálták ledolgozni minél hamarabb a hátrányt, de sehogy sem tudták bevenni a kék-sárgák kapuját. A második félidő 58. percében megduplázta előnyét a Tiszaújváros. A Kaszás-tanítványok nagy erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy legalább egy pontot megmentsenek, meg is voltak erre a lehetőségek, de sorra ki is maradtak. A hosszabbításban azért a szépítő találat csak megszületett, melyet Orsó Árpád jegyezhetett.
MLSZ Regionális U-16 Keleti-csoport 20. forduló
Tiszaújváros – DSI Debrecen: 2-1 (1-0)
DSI Debrecen: Kováts – Szalontai, Kalapos, Varga, Virág (Fejér 57’), Esztergomi, Orsó, Gulyás, Pecséri, Kiss I., Nagy Zs.
Edző: Kaszás János
Gólszerző: Orsó 91’
Kaszás János: Nem a mi napunk volt ez a szombat. Kilenc játékosom hiányzott, összesen tizenkét labdarúgóval utaztunk el a borsodi kisvárosba. Így az egygólosvereség vállalható, de a döntetlen is benne volt a mérkőzésben. Remélem a következő fordulókban már újra a régi kerettel és teljes létszámmal tudunk kiállni.
U14
Közvetlen riválisát, a Sényőt fogadta vasárnap délben Cseke Bence alakulata, győzelem esetén pedig felléphettek volna a dobogóra. Sajnos nem úgy indult a mérkőzés, hogy ez sikerül, ugyanis bő negyedóra alatt kétgólos hátrányba kerültek, majd szünet előtt háromra nőtt a különbség. Fordulás után felcsillant a remény, hogy sikerül egyenlíteni, Pásztor László és Szőke Zalán révén srácaink visszajöttek a meccsbe. Csapatunk nagy erőket mozgósítva támadott, ám ezzel teret adtak a vendégek kontráinak, akik éltek is az adódó lehetőséggel, az utolsó 10 percben kétszer is betaláltak.
MLSZ Regionális U14 Kelet Alsóház 10. forduló
DSI Debrecen – Sényő: 2-5 (0-2)
DSI Debrecen: Bíró – Bihari (Sipos 78’), Lakatos (Nagy R. 51’), Tóth B., Szőke (Dely 78’), Lehner, Baranyai, Fekete (Tőzsér 78’), Egeresi (Fülöp 78’), Farkas (Pásztor 51’), Nagy L.
Edző: Cseke Bence
Gólszerzők: Pásztor 56’, Szőke 62’
Cseke Bence: Nagyon készültünk erre a vasárnapra, de csalódtunk, háromgólos vereséget szenvedtünk. Az első félidőben már kettőt rúgott a Sényő, majd szünet után még egyet. Sikerült azonban felzárkóznunk, de nagyon kitámadtunk, hátul viszont jobban kinyíltunk. Így nem mi, hanem az ellenfél talált be még kétszer.
U13
Előző héten megszakadt Győrösi Péter alakulatának pazar sorozata, a Balmazújváros ellen kétgólos vereséget szenvedtek. Vasárnap abban bíztunk, ifjoncaink visszatérnek a győztes útra és sikerrel veszik a következő akadályt a FILO otthonában. Kissé enerváltan fociztak a srácok, akadozott a gépezet, több hiba is becsúszott a játékba. Az első negyedben a házigazdák megszerezték a vezetést, de a második etapban Milbik Máté egyenlített. Erre jött azonnal a FILO válasza, ám a játékrész végén Milbik Máté ismét villant és megint ledolgozta a hátrányt. A harmadik negyed elején megint betaláltak a szabolcsiak és harmadjára álltak nyerésre. Csapatunk mindent megpróbált, hogy ismét egyenlítsen, de a hátralévő időben már nem tudták ifjoncaink bevenni a kaput, így ezúttal egygólos vereséget szenvedtek.
MLSZ Regionális U-13 Északkeleti-csoport 20. forduló
FILO SE – DSI Debrecen: 3-2 (1-0, 1-2, 1-0, 0-0)
DSI Debrecen: Cseke – Komódi, Magyari, Varga, Kiss S., Milbik, Tóth K., Gulyás, Mosdóczi
Cserék: Kovács-Vitéz, Horváth, SzabóSebők, Mráz, Csáki, Bendik
Edző: Győrösi Péter
Gólszerző: Milbik 26’, 40’
Győrösi Péter: Sajnos egygólos vereséget szenvedtünk vasárnap. Egy kicsit lemerevedtek, fejben elfáradtak a gyerekek. Reggel fél kilenckor már a helyszínen, Nyíregyházán voltunk, a meccs pedig délben kezdődött. Természetesen nem emiatt szenvedtünk vereséget, de tény, nagyon tompa volt a csapat. A szabolcsiak összeszedettebbek, koncentráltabbak voltak ezen a napon.
U12
Ahogy az idősebb korosztály, úgy Szabó Imre gyerekei is a FILO-val csaptak össze a hét utolsó napján. Ifjoncaink az első perctől nagy iramot diktáltak, többször is veszélybe került a szabolcsi kapu, de csak az első negyed végén sikerült betalálni. Igaz, akkor Tóth Nimród és Müller Ádám révén kétszer is megzördült a hazai háló. A második etapban Béres Dominik nyitotta tovább az ollót, ezáltal csapatunk megnyugtató előnyre tett szert. A folytatásban érezhető volt a lábakban a maguk által diktált nagy iram, vissza is vettek a tempóból srácaink. A sárga-feketék ezt kihasználva több támadást is vezettek, de a védelem tette a dolgát, ha kellett, Szerepi-Nagy Nimród szép védésekkel segítette ki társait. Az utolsó játékrészben Nagy Gergely biztosította be a győzelmet, kialakítva a 4-0-s végeredményt.
MLSZ Regionális U-12 Északkeleti-csoport 20. forduló
FILO SE – DSI Debrecen: 0-4 (0-2, 0-1, 0-0, 0-1)
DSI Debrecen: Szerepi-Nagy – Tóth Ni., Szűcs, Tóth Ná., Sipos, Nagy G., Nagy R., Müller, Kakó
Cserék: Béke, Aukszi, Palczert, Fekete, Béres
Edző: Szabó Imre
Gólszerzők: Tóth Ni. 18’, Müller 20’, Béres 29’, Nagy G. 63’
Szabó Imre: Óriási rangadót játszottunk Nyíregyházán a FILO ellen, mely párharcot 4-0-ra nyertük meg Az első két negyedben sok munkát tettünk a meccsbe. Rengeteget futottunk, az általunk kezdeményezett párharcokat kivétel nélkül megnyertük. Az ellenfél térfelén megszerzett labdákból jól mentünk át támadásba, szép gólokat rúgtunk, és számtalan helyzetet ki is dolgoztunk. A harmadik negyedben a saját tempónk miatt kiütköztek a fáradtság jelei. A hazaiak kijjebb jöttek, helyzeteket dolgoztak ki, de vagy a kapusunk védett nagyszerűen, vagy a védelem állta útját a FILO próbálkozásainak. Az utolsó szakaszban mindkét oldalon adódtak helyzetek, de maradt a végeredmény. Szép munka volt, gratulálok a srácoknak.