A Debreceni Sportcentrum Kft. május 11-én (szombat) már tizedik alkalommal rendezi meg az óvodai és kisiskolás sportnapját.

Az aktív, vidám családi eseményen színpadi bemutatókkal és ügyességi játékokkal is várja a gyerekeket, szülőket, pedagógusokat egyaránt a Debreceni Sportcentrum. A korábbi évek tapasztalata alapján várhatóan több ezren – közel 70 intézmény - népesítik majd be az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumot, ahol 9 és 14 óra között 18 sportág és izgalmas mozgásforma mutatkozik be a nap során. Fontos, hogy érkezéskor regisztráljanak a gyerekek, melynek helyszíne a Sportkomplexum ún. forgóajtós bejárata. A szervezők ezúttal is külön díjazzák majd azokat az intézményeket, akik a legtöbb óvodás és kisiskolás gyerekkel vesznek részt a programon.

A DSI Debrecen minden szakosztálya jelen lesz a rendezvényen, akiket érdemes lesz felkeresni, hiszen a standoknál pecséteket gyűjthetnek az érdeklődők. A Veled Kerek a Világ program ezúttal is ingyenesen látogatható, a sztárvendég az Iszkiri zenekar lesz. Eső esetén nincs másik helyszín, a rendezvényt megtartjuk.

Nagyszínpad programok:

09:00 Vendégek köszöntése

09:35 DSI Debrecen extrémsport szakosztály triál bemutatója

10:05 Megnyitó

10:55 DSI Debrecen Vívó szakosztály bemutatója

11:35 DSI Debrecen Ritmikus Gimnasztika szakosztály bemutatója

12:30 Iszkiri Zenekar koncert

13:45 Eredményhirdetés, díjátadás


 


Tizedszer is: Veled Kerek a Világ!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK