A mögöttünk hagyott hétvégén Siklóson, a vár körüli pályán zajlott a Cyclo-cross Magyar Kupa sorozat záró fordulója.

A zárófordulóban a DSI Cycling Team tíz cyclo-cross kiválósága szállt nyeregbe, köztük az első szezonjukat teljesítő, ám technikai tudásukkal a mezőnyből így is kiemelkedő haladó csoportos és a korosztályuk legjobbjai között jegyzett rutinos versenyzőkkel.

Az U15-ös korosztályban a debreceni VeloParkban is győztes, a regnáló magyar bajnok Kovács Béla a MK első helyezéséért folyó küzdelem holtversenyét akarta a maga javára eldönteni, ezt a célt pedig egy hibátlan versenyzéssel teljesítette is.

A juniorok (U19) között egyesületünk kiválósága, Gyetkó Dániel állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, klubtársa, Podgornik Milán pedig az ezüstérmet vehette át. Összesítésben is a DSI Cycling Team versenyzői végeztek az első két helyen. Összességében egyesületünk versenyzői sikeres Magyar Kupa évet zártak.

Sok idő nincs a pihenésre, ugyanis december 26-án Belgiumba utaznak fiataljaink, akik egy rangos nemzetközi versenyen vesznek részt a cyclo-cross hazájában és Európa legjobbjai között is szeretnének bizonyítani. A januári hazaérkezést és egy hetes regenerálódást követően az országos bajnoksággal zárul a szezon, majd jöhet egy hosszabb pihenő időszak.


Sikeres kupaévet zártak cyclo-cross versenyzőink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK