Az úszók budapesti rövid pályás világbajnokságának záró napján a Komoróczy Lola, Fángli Henrietta, Ugrai Panna, Senánszky Petra összetételű 4x100-as vegyes váltó a hetedik legjobb idővel jutott döntőbe.

Tíz percen belül kétszer is hangrobbanást idézett elő a Duna Arénában a Komoróczy Lola, Fángli Henrietta, Ugrai Panna, Senánszky Petra kvartett. A magyar 4x100-as vegyes váltó a negyedik helyen végzett előfutamában, nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy a hetedik legjobb idővel bejutott a döntőbe. A lányok a medence partján, az interjúzónából figyelték a hátralévő futamot, amelyből mindössze három váltó úszott jobb időt náluk, de addig nem mertek örülni, amíg ki nem írták a hivatalos eredményt – utána viszont már mosolyogva integettek a szép számú közönségnek.

A döntőbe jutás mellett bődületes országos csúcsot is ünnepelhettek a mieink, a korábbi 4:02.13-as rekordot több mint tíz másodperccel megjavítva, 3:51.92-es idővel értek célba. A négyes befejező embere, a gyorsúszó Senánszky Petra ragyogó hajrával és remek benyúlással a negyedik helyen hozta be a váltót, 52.91-es időt úszott száz méteren.

Váratlan izgalmakat jelentett, hogy a kanadaiakat kizárták, és információink szerint a magyar kvartettet is vizsgálták… Hosszú perceket kellett várni, mire kiírták a táblán az eredményt, nálunk szerencsére semmilyen szabálytalanságot nem találtak, vagyis este a döntőben is szoríthatunk vegyes váltónk sikeréért.

„Azt mormoltam magamban, hogy ez az utolsó száz méterem az idén, mert már nagyon a végét járom – értékelt fáradtan, de mosolyogva a váltó debreceni tagja, Senánszky Petra. – Az volt a célom, hogy ne hagyjam cserben a lányokat és amit csak tudok, kipréseljem magamból. Nagyon örülök az országos csúcsnak, és annak is, hogy hozzásegíthettem a váltót a döntőbe kerüléshez.” 



Senánszky Petrával vb-döntős a vegyes váltó

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK