A DSI Debrecen négy pályára lépő labdarúgócsapata közül három nyert, az U19 pedig játék nélkül gyűjtötte be a három pontot.

U19

Jankovics Sándor együttese szombaton a Bódva-Völgyi TSE alakulatát fogadta volna, ám a borsodiak jelezték, nem tudnak Debrecenbe utazni, így csapatunk játék nélkül begyűjtve az egységeket, a 2. helyen zárta a bajnokságot.

U17

Vasárnap utolsó bajnoki mérkőzésén lépett pályára a bajnoki címet előző héten begyűjtő Bende Tibor csapata. A szezonzárón nem várt fiataljainkra komoly kihívás, ugyanis a sereghajtó Mályihoz látogattak.

Az első félidőben akadozott a gépezet, becsúsztak hibák, nem voltunk elég élesek, ennek ellenére kézben tartottuk a meccset. Negyedórához érve Keszler Benjámin bevette a kaput, majd a 23. percben Nagy Zsombor duplázta meg az előnyt. A házigazdák, nehezen viselve a hátrányt, meglehetősen durván és alattomosan játszottak, folyamatosan provokáltak minket, de nem vettük fel a kesztyűt, mi inkább fociztunk. A 34. minutumban Gulyás Bendegúz is betalált, így szünetre háromra nőtt a fórunk.

Fordulás után Nagy Zoltán pillanatai következtek, aki négy percen belül kétszer is bevette a kaput. Erre válaszoltak a piros-kékek, de el is lőtték összes puskaporukat, esélyük sem volt többször eljutniuk a kapunkig. A 70. percben Szalontai Krisztián nyitotta tovább az ollót, majd hét minutum elteltével Takács Tamás is feliratkozott a gólszerzők közé. A mérkőzés hajrájában Keszler még kétszer beköszönt, ezzel 9-1-re nyertünk a szezonzárón és készülhetünk sz osztályozóra.

MLSZ regionális U17 Felsőház Északkeleti csoport 15. forduló

Mályi SE – DSI Debrecen: 1-9 (0-3)

DSI Debrecen: Sinka – Kocsis, Nagy Zs. (Szalontai 68’), Keszler, Orsó (Virág 72’), Gulyás (Fejér 80’), Kiss I. (Nagy Z. 46’), Ötvös, Szilágyi (Varga 80’), Pistritu, Máté (Takács 72’)

Edző: Bende Tibor

Gólszerzők: Keszler 15’, 86’, 88’, Nagy Zs. 23’, Gulyás 34’, Nagy Z. 51’, 55’, Szalontai 70’, Takács 77’

Bende Tibor: Bajnokként érkeztünk a mérkőzésre, ez rá is nyomta bélyegét első félidei játékunkra. Szünet után már élesebbek voltunk és magabiztos győzelmet arattunk. Sajnos elszomorító, hogy ellenfelünk, ismét rendkívül sportszerűtlen és kulturálatlan volt. Érthetetlen mit keresnek ebben a bajnokságban, ráadásul egyszer kellett volna hozzánk utazniuk, de meg sem jelentek. Örülök, hogy sérülés nélkül lehoztuk az utolsó meccsünket, az emberi butaságon felülkerekedve, okosan viselkedtek a srácok. Még nem pihenhetünk, ugyanis osztályozó vár ránk, ám szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak a fiúk egész éves teljesítményéhez, és a teljesen megérdemelt bajnoki címhez! Köszönöm a szülői közösség támogatását és hogy hozzájárultak ahhoz, hogy méltó módon ünnepelhessük az aranyérmet.

U16

Selyem Nándor tanítványai a sereghajtó Gesztelyhez látogattak az évzárón, így jó esély kínálkozott arra, hogy az utolsó bajnoki végén győzelmet ünnepelhetnek.

Jól is kezdtünk, az 5. percben Salánki Levente révén már nálunk volt az előny, amit meg is duplázhattunk volna, ha élünk az újabb lehetőségekkel. A házigazdák viszont kihasználták első helyzetüket, ám Tóth Roland gondoskodott arról, hogy vezetésünkkel záruljon az első félidő.

Szünet után is hadilábon álltunk a helyzetkihasználással, még a ziccereket sem tudtuk értékesíteni. Ahogy lenni szokott, jött a büntetés, na meg az egyéni hibák, ellenfelünk ismét egalizált, majd fordított és kétgólos győzelmet aratott.

MLSZ Regionális U16 Északkelet Felső ág 10. forduló

Gesztelyi FC – DSI Debrecen: 4-2 (1-2)

DSI Debrecen: Dán – Varga, Nagy A., Fehér, Salánki, Finta, Tóth R., Tóth B., Nagy L. (Dely 68’), Keczán, Bodea (Veres 56’)

Edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Salánki 5’, Tóth R. 39’

Kiállítva: Finta 80’

Selyem Nándor: Egy abszolút megnyerhető meccsen szenvedtünk vereséget. Kétszer is vezettünk, de szokás szerint jöttek az egyéni hibák, melyekért büntetett ellenfelünk. Viszonylag jól játszottunk, rengeteg helyzetet kidolgoztunk, hatalmas ziccereket hagytunk ki, ez pedig visszaütött, pont nélkül zártuk az utolsó mérkőzésünket. Az U17-es csapatnak gratulálok a bajnoki címhez!

U13

Tarpán zárta idei bajnoki menetelését Szabó Imre alakulata és ahogy ősszel, ezúttal is két vállra akarták fektetni a szabolcsiakat. Ennek szellemében kezdtük a mérkőzést, fölényünket az első negyedben Tóth Nimród révén gólra is váltottuk. Több helyzetünk is adódott, ám kimaradtak, ez pedig megbosszulta magát, ugyanis egyenlítettek a piros-fehérek a második etapban.

A harmadik játékrész elején fordítottak ugyan a szabolcsiak, de magasabb fokozatba kapcsoltunk és Tóth Nimród kétszer mattolva a védelmet, ismét minket juttatott előnyhöz, majd a zárónegyedben bebiztosította győzelmünket.

MLSZ Regionális U13 Északkelet Alapszakasz 22. forduló

Tarpa SC – DSI Debrecen: 2-4 (0-1, 1-0, 1-2, 0-1)

DSI Debrecen: Madarász – Tóth Ni., Ó. Nagy, Tóth Ná., Kakó, Szűcs, Nagy R., Fekete, Török

Cserék: Dubóczki, Nagy D.

Edző: Szabó Imre

Gólszerző: Tóth Ni. 16’, 54’, 56’, 71’

Szabó Imre: Az előjelek nem voltak túl jók, ugyanis csak fél csapattal utaztunk Tarpára, mivel a keret egyik fele futsal meccsen lépett pályára, hárman pedig hiányoztak. Ennek ellenére jól kezdtünk, a vezetést is megszereztük, el is léphettünk volna, de kimaradtak a helyzetek. Ez visszaütött, igaz kellett hozzá figyelmetlenségünk, ellenfelünk fordított. A harmadik negyed közepétől felpörgettük a játékot, agresszívebben futballoztunk, párharcokat nyerve labdákat szereztünk, ls megnyertük a mérkőzést. Nagy szívvel és lélekkel küzdöttek a srácok, büszke vagyok rájuk. Köszönöm kollégám, Makra Béla segítségét, két játékost adott kölcsön, akik meg is állták a helyüket az idősebbek között.

U12

Ahogy az idősebbek, úgy Makra Béla gyerekei is Tarpán zárták a szezont és szerették volna megkoronázni egész szezonban nyújtott parádés teljesítményüket.

Az elején még akadozott a gépezet, nem vettük fel a kellő fordulatszámot, ennek ellenére uraltuk a meccset és az első negyedben megszereztük a vezetést. Az első pihenőt követően jóval magasabb fokozatba kapcsoltunk, beszorítottuk ellenfelünket a kapuja elé és kezdődött a gólfesztivál. A nagyszünetre el is döntöttük a párharcot, ekkor már öttel vezettünk.

Nem álltunk le a harmadik etapban is nagy elánnal rohamoztuk a kaput, majd felborult a pálya, akkora volt a fölényünk. Hétszer is megzörgettük a szabolcsiak hálóját, de a gólok sorának még nem ért véget, a záró negyedben még ötször mattoltuk a házigazdák védelmét. A gólszüretből Váradi Szabolcs, társai hathatós közreműködésével, kilenc találattal vette ki a részét és mondhatja magát a bajnokság gólkirályának.

MLSZ Regionális U12 Északkelet Alapszakasz 22. forduló

Tarpa SC – DSI Debrecen: 0-17 (0-1, 0-4, 0-7, 0-5)

DSI Debrecen: Vékony – Hermann, Váradi, Mclean, Molnár, Kecskés, Péntek, Orbán, Benedek

Cserék: Linzenbold, Erdei, Sebestyén

Edző: Makra Béla

Gólszerzők: Péntek 4’, Hermann 21’, 53’, 54’, Váradi 22’, 25’, 30’, 52’, 59’, 64’, 73’, 76’, 78’, Orbán 43’, Linzenbold 44’, Molnár 47’, Benedek 80’

Makra Béla: Nem lebecsülve ellenfelünket, de egy elég gyenge képességű csapattal találkoztunk. Nehezen lendültünk játékba, ám a második negyedtől kellő fordulatszámon pörögve, kombinatívan futballozva fölényes győzelemmel zártuk ezt a szép szezont. A csapategységet jól mutatja, hogy Váradi Szabinak kilenc találat hiányzott a gólkirályi címhez, minden labdával őt keresték, aki élt is a lehetőséggel. Gratulálok a csapatnak, büszke vagyok a gyerekek egész éves teljesítményére.


Pozitív mérleg a szezonzárón

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK