A DSI Debrecen két csapata idén utoljára lépett pályára tétmeccsen, és hagyta el pont nélkül mindkét gárda a játékteret.

Rangadóval zárta az évet Takács András együttese, az őszi szezon utolsó fordulójában a makulátlan mérleggel rendelkező listavezetőt, a Tarpát fogadták. Az esélyek a szabolcsiak mellett szóltak, de U15-öseink nem ijedtek meg ellenfelüktől. Bár hamar előnybe kerültek a vendégek, csapatunk nem játszott alárendelt szerepet, a fiúk bátran, támadószellemben futballoztak. akár egyenlíthettek, sőt fordíthattak volna, de az adódó lehetőségeket nem sikerült kihasználni. A második félidő elején ismét betalált a Tarpa, ám a Takács-tanítványok nem törtek meg, továbbra is jó ritmusban és szemre tetszetősen futballoztak, nem egyszer került veszélybe a piros-fehérek kapuja. A labdát viszont nem sikerült egyszer sem túljuttatni a gólvonalon. Ha helyzetek számában mérnék az eredményt, csapatunk nyert volna, de így a Tarpa gyűjtötte be a három pontot. Fiataljaink végül a 3. helyen zárták a bajnokság őszi szakaszát, folytatás február közepén.

Cseke Bence legényeinek vasárnap délelőtt nyílt idén utoljára lehetőségük, hogy gyarapítsák pontjaik számát, ugyanis ezen a napon az őszi zárófordulóra került sor. Sajnos már az első félidőben kiderült, nem, hogy három, hanem egy egységet se fog begyűjteni csapatunk. A játékrész felénél már hárommal vezetett a Balmazújváros, a második részében pedig tovább nyílt az olló, újabb három góllal terhelték meg a vendégek Bíró Levente kapuját. Szünet után valamivel jobban játszottak a fiúk, ez hatékonyságban is megmutatkozott, Egeresi Ákos a 61. percben megszerezte a becsületgólt. A végeredmény a hajrában alakult ki, a Balmazújváros 7-1-re nyerte az év utolsó párharcát.

U15

MLSZ Regionális U15 Kelet B-csoport 14. forduló

DSI Debrecen – Tarpa: 0-2 (0-1)

DSI Debrecen: Dán – Márton, Fehér (Kuchár 69’), Kicsák (Szász 69’), Kozák (Filep 66’), Veres, Salánki (Bodea 41’), Keczán, Tóth Cs., Karap (Nagy R. 66’), Lengyel (Nagy A. 41’)

Edző: Takács András

Takács András: A csoport legerősebb csapatával, a Tarpával játszottunk. Annak örülök, hogy végig partiban voltunk a szabolcsiakkal, mégsem sikerült nyerni a vendégek ellen. A csoportot vezető Tarpa 2-0 arányban bizonyult jobbnak, úgy, hogy több helyzetünk volt, mint nekik. Most jön egy kis pihenő, aztán tavasszal újult erővel folytatjuk.

U14

MLSZ Regionális U14 Kelet B-csoport 14. forduló

DSI Debrecen – Balmazújváros: 1-7 (0-6)

DSI Debrecen: Bíró – Bihari, Lakatos (Holhós 50’), Tóth B. (Fülöp 41’), Lehner, Baranyai, Egeresi, Pásztor, Nagy R., Nagy L., Gulyás

Edző: Cseke Bence

Gólszerző: Egeresi 64’

Cseke Bence: Az egyik szemem sír, a másik is könnyes. Nem ilyen befejezésre számítottam. Kiütött bennünket a Balmazújváros 7-1 arányban. Már az első játékrészben eldőlt a sorsunk. Szünet után jobban ment, de ma ennyi volt a csapatban. Nem volt könnyű a szezonunk, most mégis megköszönöm mindenkinek, különösen a szülőknek a hozzá állást. Békés ünnepeket kívánok nekik, a csapatnak, szurkolóinknak.


Őszi bronzérmes U15-ös csapatunk

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK