Nagyon fontos győzelmek Karcagon!
2019. 03. 28. (csütörtök) 23.05
U14-es
és U15-ös labdarúgóink hazai pályán a Sényőt fogadták. Előbbiek sima 8-1-es győzelmet arattak, míg
utóbbiak találkozóját a vendégek eleve hét mezőnyjátékossal kezdték (!), majd
egyikük sérülése miatt a játékvezető 18-0-s DSC-SI vezetésnél lefújta a már-már
komolytalan összecsapást. Idősebb focistáink Karcagon vizitáltak, Selyem Nándor
tanítványai már a szünetre eldöntötték a meccset, míg Jankovics Sándor
legénysége a félidei 2-2 után 5-3-ra nyert. A két sikerrel mindkét csapatunk
megőrizte második helyét a tabellán. Futsalosaink a Hódos Imre
Rendezvénycsarnokban zsinórban harmadik győzelmüket aratták, a 4-3-as sikernek
köszönhetően továbbra is harcban állnak a bajnoki címért.
Eredmények:
17. forduló
U-14 II. osztály
Észak-Kelet:
DSC-SI – Sényő Carnifex
FC 8 – 1 (3-0)
Gólszerző:
Puskás Balázs (4), Tar Gyula (3), Erdei Márk
Edző:
Balogh József
U-15 II. osztály
Észak-Kelet
DSC-SI – Sényő Carnifex
FC 18-0-s DSC-SI vezetésnél a
játékvezető lefújta
Gólszerző:
Szegvári Ákos (9), Tóth Máté Tamás (3), Major Sándor Dávid (3), Zsombik László
(2), Nagy Ákos
Edző:
Szabó János
17. forduló
U-17 III. osztály
Észak-Kelet:
Karcagi SE – DSC-SI 3 – 5
(2-2)
Gólszerző:
Asztalos Márton (2), Varga Balázs, Nemes Zétény, Spitzmüller Levente
Edző:
Jankovics Sándor
U-19 III. osztály
Észak-Kelet:
Karcagi SE – DSC-SI 0 – 15 (0-9)
Gólszerző:
Szabó Lajos (5), Galla Patrik (2), Nagy Dániel (2), Botos Zsolt (2), Szabó
Ábel, Szarka István, Szabó Bence, Szabó Béla
Edző:
Selyem Nándor
Értékelés:,,
A mérkőzés előtt azt mondtam a fiúknak, élvezzék a játékot, felszabadultan
focizzanak. Nem volt nehéz dolgunk, zsinórban szereztük a gólokat, ami
örömteli, a játékosok komolyan vették ezt a találkozót. Szépen felépített
támadásokat vezettünk, rengeteg helyzetet kidolgoztunk, akár jóval nagyobb
arányban is nyerhettünk volna. A második félidőben már 9:0-nál nehéz volt
komolyan venni a játékot, de a fiúk mentek előre továbbra is becsülettel. Négy
játékos betegség miatt nem tudott a csapattal tartani, de akik pályára léptek,
megoldották a feladatot, gratulálok a játékosoknak a győzelemhez."
Regionális Futsal
bajnokság
20. forduló
DSC-SI – Ózdi FC 4-3 (3-1)
Gólszerző:
Molnár Bálint, Varga Balázs, Somogyi István, Szabó Lajos Mátyás
Edző:
Kozma Mihály
Értékelés:,,Tudtuk,
hogy nehéz lesz! Egy rendkívül szimpatikus csapatot sikerült legyőznünk
fogcsikorgatóan nehéz játékkal. Az első játékrészben eldönthettük volna a
találkozót, de rossz döntéseket hoztunk, kapkodtunk és sokszor a közönségnek
játszottunk. A második játékrészben pedig már fáradtak voltunk, amit kihasznált
ellenfelünk. Az utolsó pillanatokig izgalmas volt a mérkőzés, amelyen a nézők
biztosan jól szórakoztak. Értékes győzelmünknek akkor lesz jelentősége, ha a
hátralevő két találkozónkon is diadalmaskodni tudunk.”