Megvalósult olimpiai álom
2024. 06. 24. (hétfő) 17.41
Vasárnap nem csak Európa-bajnokság ért véget Belgrádban, hanem lezárult az olimpiai kvalifikációs időszak is a medencés úszók számára. A MÚSZ elnöksége hétfőn az Eb helyszínén tartotta meg csapatkijelölő összejövetelét. A döntés értelmében hazánkat 21 úszó képviseli majd az ötkarikás játékokon, köztük klasszisunk, Senánszky Petra.
A váltók (férfi 4×100, női 4×100, 4×200 gyors) összetétele bizonytalan még, mely számok közül egyben Kókai Dávid tanítványai is érdekelt. - Itt azért nem kizárólag az időeredményeket kell figyelembe venni, de a potenciális indulók egyéni programját is. Ráadásul mindhárom váltóban komoly döntős esélyeink vannak, azaz nem csupán arról van szó, hogy örülünk, amiért egyáltalán ott lehetnek, így ezúttal szóba sem kerülhetett az, hogy létszám-feltöltés miatt további, csak váltóban indítható versenyzők kerüljenek a csapatba. Az edzők döntése komoly vita után született meg, az elnökség pedig elfogadta a szakemberek előterjesztését – fogalmazott ezzel kapcsolatban Wladár Sándor elnök a szövetség honlapján.
A minden idők legeredményesebb Eb-szereplését hozó belgrádi hét után – 27 érem (10 arany, 9 ezüst, 8 bronz) – az elnök azért óvatosságra intett. – Hatalmas boldogság, hogy ilyen nagyszerűen szerepeltünk, de helyén kell tudni kezelni mindazt, ami Belgrádban történt. Az olimpia abszolút más műfaj, ami ezen az Eb-n elég volt az aranyhoz, az ott talán még a döntőhöz sem lesz, azaz a hátralévő hetekben mindenkinek maximális tudását kell nyújtania – az úszóknak a vízben, edzőinknek a parton, mert Párizsban irdatlan csaták lesznek a legutolsó finálés helyekért is.
Petra álma megvalósult, az uszonyosúszás koronázott királynője élete első olimpiáján is rajtkőre állhat. Kiválóságunk az Eb után egyből Törökország felé vette az irányt, pár nap regenerálódás után gőzerővel készül majd az ötkarikás játékokra, de július 8-án ott lesz az olimpiai eskütételen.
A magyar olimpiai úszócsapat
Férfiak
Betlehem Dávid (1500m gyors)
Holló Balázs (400m vegyes)
Jászó Ádám (100m hát)
Kós Hubert (100-200m hát, 100m pillangó)
Márton Richárd (200m pillangó)
Milák Kristóf (100-200m pillangó)
Németh Nándor (100m gyors)
Sárkány Zalán (400-800-1500m gyors)
Szabó Szebasztián (50m gyors)
Telegdy Ádám (200m hát)
Zombori Gábor (200-400m vegyes)
Nők
Ábrahám Minna (200m gyors)
Jackl Vivien (1500m gyors, 400m vegyes)
Kapás Boglárka (200m pillangó)
Késely Ajna (400-800m gyors)
Molnár Dóra (200m hát)
Pádár Nikolett (200m gyors)
Sebestyén Dalma (200m vegyes)
Senánszky Petra (50m gyors)
Szabó-Feltóthy Eszter (200m hát)
Ugrai Panna (váltó)