Már dobogón U17-es csapatunk
2023. 04. 01. (szombat) 01.30
Az idei év egyik, hanem a legkeményebb meccse várt a DSI Debrecen lányaira pénteken hazai pályán a vásárhelyiek ellen, akik győzni jöttek a G4 Sportcsarnokba. Ugyanezzel a céllal vágott neki az összecsapásnak Bujárszki Ádám csapata is, és azzal a tudattal, ha itthon tartják a két pontot, helyet cserélnek aktuális ellenfelükkel a táblázaton és felugranak a tabella harmadik helyére.
Ennek megfelelően nagy elánnal kezdték lányaink a mérkőzést, és szünetben 17-12-es vezetéssel vonulhattak pihenőre. A második félidő elején tovább növelte előnyét a hazai csapat, de a vendégek nem adták fel, és hat perccel a vége előtt már ,,csak” három volt a differencia. A győzelmet szerencsére nem engedte ki a kezéből együttesünk, azt a bizonyos lécet még magasabbra téve, hiszen a százszázalékos mérleg immár tizenegy mérkőzés óta tart!
LU17 II. osztály- Kelet
DSI Debrecen – Hódmezővásárhelyi LKC 33-30
Vezetőedző: Bujárszki Ádám
Bujárszki Ádám: Igazi rangadóra készültünk a tabella harmadik helyét elfoglaló Vásárhely ellen. Jól kezdtük a mérkőzést 4:1-re vezettünk majd jött egy kisebb hullámvölgy. Kapkodtunk támadásban nagyon hamar gól akartunk szerezni. Szerencsére a 6:0-s területvédekezésünk stabil volt. A félidőre ötgólos előnyt tudtunk kiharcolni. A második játékrészben nagyon szép támadásokat vezettünk és már hét gól volt a különbség. Ekkor túlságosan megnyugodtunk és sok helyzetet elrontottunk (7 kapufa). Majdnem izgalmassá tettük a végjátékot. Rutinos játékosaink, Garamvölgyi Fanni, Tóth Jázmin és Kis Gréta vállukra vették a csapatot és végül értékes 33-30-as győzelmet arattunk. Ezzel a győzelemmel helyet cseréltünk a tabellán és már harmadikok vagyunk. Összességében nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével. A helyzetkihasználás területén van némi hiányérzetem! Büszke vagyok a lányokra és Gratulálok a szép sikerhez! Hajrá DSI Debrecen!