Nádudvaron és Fehérgyarmaton is eredményesen szerepeltek kézilabdázóink.

Két héttel korábbi teljesítményüket megismételve nyolc mérkőzésből hetet megnyertek és csak egyszer kellett fejet hajtaniuk az ellenfél nagyobb tudása előtt.

Eredmények

LU14 Nádudvari Sportcsarnok

DSI Debrecen 1. – KK Hajdúszoboszló  42-0

DSI Debrecen 1. – Berettyóújfalui BMSE  29-5

Vezetőedző: Hadady Monika

Hadady Monika: A Hajdúszoboszló majd a Berettyóújfalu ellen is győzelemmel zártunk. Játékunkat a gyors lerohanások és a nyitottabb védekezés jellemezte. A lányok odafigyeltek, segítették egymást, hogy mindenki kivegye a részét nemcsak a védekezésben, hanem a támadások befejezésében is. A mérkőzéseket a sportszerűség és a kitartó küzdelem jellemezte minden csapat részéről!

DSI Debrecen 2. – SZIKE Nyíregyháza 16-4

DSI Debrecen 2. – Balmazújvárosi LKSE 9-22

Vezetőedző: Jakab Márk

Jakab Márk: Az első mérkőzésen sikerült nagyobb arányú győzelmet aratnunk, ami sokat ki is vett a csapatból. A második találkozón már elmaradtak a jó teljesítmények. A jobb erőkből álló Balmazújváros felülkerekedett rajtunk. Két hét múlva Balmazújvároson folytatjuk.

FU14 Fehérgyarmat, Városi Sportcsarnok

DSI Debrecen 1. – Szatmár USE 39-10

DSI Debrecen 1. – DEAC 32-10

Megbízott edző: Nagy-Márkus Peónia

Nagy-Márkus Peónia: Az első mérkőzésen a Szatmár USE ellen hamar sikerült nagy előnyt szerezni, a jó védekezés miatt könnyű lerohanás gólokkal fejeztük be a támadásokat. Az edzéseken gyakorolt taktikát alkalmazták a fiúk. A második meccset szintén jól kezdtük, a védekezés feszes volt. Az volt a cél, hogy minél gyorsabban fejezzük be a támadásokat, ez így is történt nyílt is az olló a javunkra. Mindkét mérkőzésen a gyerekek fegyelmezettek voltak és motiváltak. Jó volt látni ahogy egymás sikereinek örülnek. Gratulálok mindenkinek!

DSI Debrecen 2. – Mátészalkai MTK   21- 7

DSI Debrecen 2. – Szatmárvíz KFT Fehérgyarmati VSE  23-21

Vezetőedző: Szilágyi Attila

Szilágyi Attila: Elég ,,foghíjasan” játszottuk ezt a fordulót Fehérgyarmaton. De azt kell mondanom, hogy nagyon megdicsérem a CSAPATOT! Büszke vagyok rájuk, főleg a második meccsen nyújtott teljesítményükért! Engem is meglepve, nagyon jó játékkal győztük le az egy évvel idősebb hazai csapatot! Ilyen mérkőzések kellenek azért, hogy a fejlődésünk töretlen legyen!


Lemásolták a nyitófordulót U14-es csapataink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK