Április 5-én Budapesten rendezték a Felnőtt Női Párbajtőr Magyar Kupa 5. fordulóját.

Az egynapos viadalon 71 női pengeforgató lépett pástra a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, köztük a DSI Debrecen két kiválósága, Nagy Blanka és Nagy Emma. Mivel ez a kupaforduló volt a szezon utolsó válogatója, ezen a versenyen dőlt el, Muhari Eszter mellett ki lesz biztos tagja a válogatottnak. Örömmel jelentjük, korábbi kadett világbajnokunk, Nagy Blanka is képviselheti hazánkat az elkövetkező világversenyeken.

De visszatérve a szombati viadalra: a csoportkört Blanka öt, Emma pedig két győzelemmel abszolválta és folytathatták a versenyt a 64-es táblán. Sajnos Nagy Emma első párharcában egy végletekig kiélezett asszó végén egy tussal alulmaradt a BHSE színeiben induló Kálmán Zillével szemben (15-14), ami azt jelentette, hogy a 43. helyen zárta a kupafordulót.

Blanka elsőként az Alba Volán SC vívójával, Turbucz Ivolával találkozott és nyerte meg 15-9-re kettejük párharcát. Kiss Emma (Alba Régia Vívó Akadémia) sem tudta megállítani, ezt az összecsapást 15-7-re húzta be pengeforgatónk. A legjobb 16 között Jakobi Júlia (PTE-PEAC) várt rá, akinél egy tussal bizonyult jobbnak (15-14) és folytathatta a versenyt a negyeddöntőben. Következett a Jyotika Dutta elleni mérkőzés, kiválóságunk ezt az akadályt is sikerrel vette, 15-12-re győzte le riválisát. A döntőbekerülésért Dékány Kingával kellett megküzdenie, de az MTK-s vívó 15 találatára csak nyolccal tudott válaszolni, így Nagy Blanka a dobogó harmadik fokán a bronzérmet vehette át a nap végén.

Végeredmény: 1. Dékány Kinga (MTK, edző: Kovács Iván), 2. Turcsák Bianka (MTK), 3. Nagy Blanka (DSI Debrecen) és Kardos Edina (MTK)...43. Nagy Emma (DSI Debrecen)


Kupabronz és felnőtt válogatottság

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK