Kozák Luca továbbjutott, Klekner Hanga 9. helyen zárt az Eb-n
2025. 03. 06. (csütörtök) 20.50
A kontinensviadal nyitónapján a DSI Debrecen két kiválóságáért szoríthattunk, ugyanis csütörtökön rúdugrónk, Klekner Hanga és gátasunk, Kozák Luca is rekortánra lépett. Időrendi sorrendben először Hangára figyelhettünk, ugyanis 19 óra 5 perckor kezdett a 17 fős női rúdugrómezőny. A döntőhöz 465 kellett, vagy az első nyolc kerülhetett a szombati fináléba.
Magyar bajnokunk 410 centin mutatkozott be és vitte át elsőre magabiztosan a kezdőmagasságot, majd a 430 sem okozott neki gondot, ezt is egyből teljesítette. 445-ön rontott elsőre, viszont másodikra tökéletesen rendezve mozgását, átjutott ezen a magasságon, beállítva ezzel idei legjobbját. Ekkor már csak 12-en voltak versenyben, hatan elsőre, négyen másodikra, ketten harmadikra vitték át. Klasszisunk a verseny ezen szakaszában negyedmagával a 7. helyen állt. Következett a 455, ez két centire van a magyar csúcstól, ám elsőre nem volt meg a kellő lendület, így rontott kísérletként könyvelték el ezt a próbálkozást. Mivel a riválisok közül ketten átugrották ezt a magasságot, Hangának is teljesítenie kellett, hogy ott lehessen a fináléba. Sajnos másodjára és harmadjára is leverte a lécet, ezzel 9. lett, így nem lehet ott a döntőbe.
20:55-kor a női gátfutók következtek, Kozák Lucával a 32 fős mezőnyben. A pénteki elődöntőbe futamonként az első három nagy Q-val automatikusan ott lehetett, illetve a legjobb négy időt futó sprinter. Suba László tanítványa a 4. futamba kapott besorolást, mely nyolcasban csak a francia Laeticia Bapté futott idén nála gyorsabban, míg az ír Sarah Lavin idei legjobbja, ahogy Lucáé, szintén 7.97 volt. Kiválóságunk a 8. pályáról indult, és jól kapva el a rajtot,8.04-nél megállítva az órát negyedikként száguldott át a célvonalon és idővel ott lehet a pénteki elődöntőben, mint ahogy honfitársa, Tóth Anna is.