Július 20-án rendezték a Tour de Vásárosnamény MKSZ Liga Kupa 9. és az AKESZ bajnokság 8. fordulóját.

Az egynapos megmérettetésen a DSI Cycling Team hét kiválósága állt rajthoz, legtöbben a 97 kilométeres távon. Szerencsére a korábbi napokara jellemző kánikulai forróság enyhült, ám így is 30-33 fokos melegben tekertek a bringások. A cívisvárosi különítmény minden tagja jól teljesített, ketten felléphettek a dobogóra.

A leghosszabb távon a rajt utáni első 12 kilométeren folyamatosak voltak az akciók, majd ketten, a DSI kiválósága, Soós Olivér és a karcagi Solymosi Márton elléptek a mezőnytől. A finisben nagy, hármas üldözőverseny vette kezdetét, melyet végül Olivér nyert és vehette át célba érés után megérdemelt aranyérmét.

-A rajt után mentek az akciók, majd nagyjából 12 kilométer megtétele után Solymosi Márton megindult. Tartottam vele a lépést így sikerült elszöknünk a mezőnytől. Végig szenvedtem, ugyanis ilyen hosszúszökésben (85 km) még nem mentem ekkora intenzitással. A hajrára beért minket a szegedi Bozsik Bence, így hárman érkeztünk a finisre. A végén Bozsikkal sprinteltem és sikerült megszereznem az abszolút győzelmet – összegzett Soós Olivér.

Lányaink egy érmet hoztak el a Tisza-parti városból, Rein-Keresztes Réka a második legfényesebb medált vehette át.

Eredmények

WU19 (53 km): Rein-Keresztes Réka 2. hely

U17 (53 km): Varga Balázs 4. hely

U19 (97 km): Soós Olivér 1. hely, Peterman László 4. hely, Rein-Keresztes Zente 5. hely, Tóth Réka 8. hely, Virág Marcell 11. hely


Kiválóan teljesítettek kerékpárosaink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK