Két úszónk áll rajtkőre a vb-n
2024. 12. 08. (vasárnap) 12.10
December 10-15. között Budapest ad otthont a 2024-es Rövidpályás Úszó Világbajnokságnak.
Minden idők legnépesebb világbajnoksága lesz az idei, ugyanis 191 ország jelezte részvételét, ami rekordnak számít, eddig a legtöbb a melbourne-i viadalon volt (176). A Duna Arénában a 34 fős magyar csapat tagjaként a DSI Debrecen két kiválósága, az Európa-bajnok Senánszky Petra és Gál Olivér is rajtkőre áll.
Petra három számban is rajtkőre áll, a nyitónap délelőttjén a 4×100-as női gyorsváltó tagjaként, majd legközelebb pénteken ugrik medencébe, ugyanis ezen napi program a 4×50 méteres gyors mixváltóval indul. Szombaton klasszikus számában, 50 gyors előfutamaiban próbálja kivívni a jogot, hogy ott lehessen a délutáni középdöntőben. Olivér szombaton méretteti meg magát 50 mellen és bízunk abban, ebben a számban délután is rajtkőre állhat.