Húsz magyar atléta utazhat a párizsi olimpiára, köztük a DSI Debrecen kiválóságai, Kozák Luca és Klekner Hanga, valamint Kerekes Gréta.

A Magyar Atlétikai Szövetség július 6-án véglegesítette azon sportolók névsorát, akik ott lehetnek a párizsi olimpián. A keretben megtalálhatjuk a DSI Debrecen klasszisát, Kerekes Grétát is. – Tokió után az volt a cél, hogy Párizsban is rajthoz állhassak, az elmúlt három évben mindent ennek rendeltünk alá. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem stresszeltem az utóbbi hetekben, hiszen bizonytalan volt, utazhatok-e, bár nem volt könnyű, de teljesítettem a kitűzött célt, megvalósítottam álmomat – fogalmazott

Ifj. Tomhauser István tanítványa előkelő helyet foglalt el a világranglistán, így joggal bízhatott abban, az idei ötkarikás játékokon a Stade de France rekortánjánra léphet. – Beszéltük Pistivel (Ifj. Tomhauser István, Gréta edzője – szerk.), hogy az OB-n kell még egy jó idő a kvalifikációhoz, ám rutinos versenyzőként tudom, nagyon nehéz mindent egy futásra feltenni, ez pedig be is bizonyosodott. Az elődöntőben kizártak, majd óvás után negyedóra alatt kétszer kellett teljesítenem a távot. Sok-sok év rutinjával, tudom, mi a kiugrás, már akkor éreztem, nem indultam előbb, ebben edzőmön kívül többen is megerősítettek. Talán az lett volna korrekt, ha ott lehetek a megismételt rajtnál, ha pedig elutasítják az óvást, utólag kizárnak. Egyébként hiába futottam volna jó időt, nem hitelesítették volna, mivel kézi mérés volt. Egy magyar bajnokságon, amely utolsó lehetőség volt a kvalifikációra, értékes pontokat hozhatott volna, ez szerintem megengedhetetlen – tekintett vissza az OB-ra gátasunk.

Idei fedettpályás bajnokunkra az olimpia előtt vár még egy megmérettetés, mégpedig a Gyulai István Memorial, amely viadalon, ahogy a korábbi években, ezúttal is rajthoz áll. – Lekerült a vállamról a teher, bár erős lesz a mezőny, de végre felszabadultan futhatok a székesfehérvári versenyen. A Gyulai után minden idegszálammal Párizsra koncentrálok. Nyomás nem lesz rajtam, de kijöhet az az idő, amely egész évben bennem volt. Magamhoz képest okozhatok meglepetést, az edzések alapján bízom abban, sikerül megjavítanom egyéni csúcsomat. Sok embernek tartozom köszönettel, hogy valóra vált az álmom, de leginkább edzőmnek, ifj. Tomhauser Istvánnak – zárta mondandóját Kerekes Gréta.


Kerekes Gréta: „Lekerült a vállamról a teher”

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK