54 klub 376 versenyzőjének részvételével rendezték meg Egerben immár 25. alkalommal az 1995-ben, harminckét éves korában autóbalesetben elhunyt egykori kiváló edző emléke előtt tisztelgő versenyt.

A Kemény Ferenc Sportcsarnokban öt tatamin, négy korosztályban (serdülő, diák A-, B- és C-korcsoport) küzdöttek meg az érmekért a cselgáncsozók. A medálokból 1 arany-, 2 ezüst-és 4 bronzérmet a DSI Debrecen szakosztálya gyűjtött be. A 2013-as születésű Boros Kincső (30kg) a fináléban Rutay Hanna (Mogyi-Bajai JC) ellen lépett tatamira, és a végén sportolónk örülhetett, teljesen megérdemelten. Ugyanebben a korcsoportban Kriuchkov Szergej (41kg) ezüst, Dobos Szofia (40kg) pedig bronzéremmel zárt.

Az egy évvel idősebbeknél három judokánk is felállhatott súlycsoportjában a dobogó legalsó fokára, név szerint Szabó Panna (45kg), Harman Antal (38kg) és Deák Bence (41kg). A serdülők mezőnyében Fedora Sándort (50kg) csak a döntőben tudták megállítani, aki így egy szépen csillogó ezüsttel tért haza. A dobogósokon kívül Harman Szonja, Szabó Bence és Fancsali László egyaránt az ötödik, míg Deák András a hetedik helyen végzett.

Eredmények:

Diák C (2014)

42 kg 5. Szabó Bence

Diák B (2013)

30 kg 1. Boros Kincső

40 kg 3. Dobos Szofia

41 kg 2.Kriuchkov Szergej

Diák A (2012)

45 kg 3. Szabó Panna

38 kg 3. Harman Antal

41 kg 3. Deák Bence

Serdülő (2010-2011)

52 kg 5. Harman Szonja

42 kg 5. Fancsali László

50 kg 2. Fedora Sándor

66 kg 7. Deák András


Hét dzsúdó érem a jubileumi Tóth Péter-emlékversenyen

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK