A fiúk kezdik a fordulót, akik szombaton Újfehértón, míg a lányok vasárnap Hajdúszoboszlón lépnek pályára.

Hibátlan mutatóval indította a Gyermekbajnokságot két héttel ezelőtt a DSI Debrecen U12-es korosztálya, Tóth Rózsa első csapata tükörsima győzelmekkel mutatkozott be, míg második együttese nagyon szoros meccseken diadalmaskodott. Nagy-Márkus Peónia legényei egy remek fordítás után verték a Tiszavasvári csapatát, majd gyakorlatilag lendületből a második találkozót is behúzták.

A második fordulóban kijelenthető, hogy jóval nehezebb dolguk lesz csapatainknak, mint a nyitókörben. A fiúk a szintén hibátlan Hajdúnánás ellen kezdenek, majd az egy-egy győzelemmel és vereséggel rajtoló Nyíregyháza vár rájuk.

A lányoknál mindkét csapatunk megmérkőzik a remek játékerőt képviselő Balmazújvárosi LKSE együttesével, ezt megelőzően viszont a hazai Hajdúszoboszló ill. a Tiszavasvári ellen kellene maradandót alkotni.

Mérkőzések

LU12 Hajdúszoboszló, Városi Sportház

2024. 10.27.

09:00 DSI Debrecen 2.- KK Hajdúszoboszló

10:00 DSI Debrecen1.- Tiszavasvári SE

11:00 DSI Debrecen 2.- Balmazújvárosi LKSE

13:00 DSI Debrecen 1- Balmazújvárosi LKSE

FU12 Újfehértó, Szegedi Károly Sport- és Szabadidőközpont

2024. 10.26.

09:30 DSI Debrecen- Hajdúnánás SK

11:10 DSI Debrecen- Nyíregyházi Sportcentrum NKFt 1.


 


Győzelmekkel indítanák az őszi szünetet U12-es kézilabdázóink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK