Fantasztikus fordítás után győzelem a Tisza-partján
2016. 10. 26. (szerda) 23.34
A debreceni kosaras legények majd húsz pontos szegedi vezetésnél sem adták fel, ennek meg is lett az eredménye. Két győzelemmel a tarsolyban ma este a MAFC együttesét fogadta Kovács Balázs és Boldizsár Ferenc együttese. A fővárosiak az első negyedben még ráijesztettek a vendéglátókra, a folytatás viszont kiütéses DKA-DSI győzelmet hozott.
Fiú Kiemelt Kadet Bajnokság Keleti csoport
2. forduló
SZEDEÁK – Debreceni KA-DSI „A” 69 – 74 /24-17, 23-24, 12-12, 10-21/
DKA-DSI: Jurák Botond 6, Kanyári Dániel 5/3, BALÁZSI SOMA 18, KANYÁRI BENCE 6, CSIKAI ANDRÁS 22
Cserék: NEUWIRTH BENCE 10, Fritsch Gergő, FARKAS CSANÁD 3/3, PETRIKOVITS NORSIZ 2, Turcsik Ágoston 2, Kanyári Kristóf, Jakab Emil
Edzők: Kovács Balázs, Boldizsár Ferenc
Kovács Balázs: Nehéz mérkőzésre számítottunk. Ellenfelünk ugyan három vereséggel állt, de mindegyik mérkőzésén reális esély volt a győzelem, ellenünk pedig mindenképpen meg akarta szerezni az elsőt. Sajnos pontatlanul és puhán kezdtünk. Sok könnyű kosarat adtunk az ellenfelünknek eladott labdákból és lepattanókból, támadásban pedig türelmetlenek voltunk. A 17. percben már 46-28-ra vezetett a Szeged. A félidő utolsó két percében védekezést váltottunk, aminek köszönhetően másfél perc alatt sikerült egy 10-0-s rohamot csinálnunk, így a félidő végére visszakapaszkodtunk a meccsbe. A szünetben rendeztük egy kicsit a sorokat és sikerült a második félidőben nagyobb agresszivitással és keménységgel kosárlabdáznunk. A lepattanó csatát a második félidőben 37-13, összesen 69-37-re nyertük, de ehhez a mutatóhoz 32 eladott labda is párosult így vért izzadva lépegettünk csak közelebb a házigazdához. A negyedik negyedben végre megtaláltuk a támadás ritmusát, bejuttattuk a gyűrű alá a labdát, ahonnan ebben a negyedben Csikai Andris 14 pontot szerzett. Ebben a periódusban extra kosarakat is szereztünk és a lecsorgó, guruló labdákra is mi értünk oda hamarabb. Nagyon egységesek és nagy küzdők voltunk a végjátékban, még azt is el tudtuk viselni, hogy Balázsi Soma 5 perccel a vége előtt kipontozódott. Az utolsó két percet már 5 pontos vezetéssel kezdtük, amit taktikus játékkal, jó döntésekkel sikerült megőriznünk. Nagyon értékes győzelmet arattunk. A csapatok nagyon közel vannak egymáshoz, így minden idegenbeli siker duplán számít. Ma csak 1,5 negyeden keresztül tudtunk jól kosárlabdázni, de a gyűrű alatti dominanciánkkal sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak, mert idegenben 18 pontos hátrányból fordítani mindig nagy dolog. Folytatás szerdán a veretlen MAFC ellen hazai pályán.
Fiú Kiemelt Kadet Bajnokság Keleti csoport
3.forduló
Debreceni KA-DSI „A” – MAFC 84 – 49 /17-19, 20-7, 23-12, 24-11/
DKA-DSI: Jurák Botond 14/3, Kanyári Dániel 6/6, Balázsi Soma 11/3, Kanyári Bence 4, Csikai András 21
Cserék: Neuwirth Bence 7, Fritsch Gergő, Farkas Csanád 4, Petrikovits Norisz 7/3, Turcsik Ágoston 8, Kanyári Kristóf, Jakab Emil 2
Edzők: Kovács Balázs, Boldizsár Ferenc
Kovács Balázs: A keleti csoport két veretlen csapata találkozott. Az első negyedben kicsit kapkodva sok hibával és 9 eladott labdával játszva már 6 pontos előnyt is adtunk az ellenfélnek, de a negyed végére sikerült egy kosárra csökkenteni a különbséget. A második negyedtől ráéreztünk a játék ritmusára, kevesebb leütéssel és sok passzal kosárlabdáztunk és fokozatosan növeltük az előnyünket. Mindkét palánk alatti területet uraltuk, próbáltunk nagyobb iramot diktálni és sikerült leindításból is eredményesnek lenni. A második félidő elején jól kezdtünk nagyon szép kosarakat sikerült szereznünk, jól találtuk meg egymás helyzetben és a harmadik negyed végére sikerült eldönteni a találkozót. Minden játékost pályára tudtunk küldeni és mindenki meg is hálálta a bizalmat. Csikai Andris ott folytatta, ahol a Szeged ellen az utolsó negyedben abbahagyta. Jurák Boti pedig ellenállhatatlan volt a mai nap rengeteg assziszttal, lepattanóval gólpasszal és 14 ponttal. Soma ismét stabilitást adott a csapatnak és szinte mindenki eredményes tudott lenni. Gratulálok a csapatnak! Szombaton Budapesten a Honvéd ellen tovább kell folytatni a győzelmi sorozatunkat.