Február 22-23. között a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok adott otthont az EFC U23-as és Felnőtt Magyar Kupa Férfi – Női Párbajtőr Versenynek.

A kétnapos megmérettetésen a DSI Debrecen három vívója lépett pástra, a verseny után az antalyai junior Európa-bajnokságra utazó Nagy Blanka, valamint Nagy Emma és Sárvári Rita. 110 pengeforgató kezdte meg a csoportküzdelmeket, amely szakaszt vívóink sikeresen teljesítve léptek a főtáblára. Sajnos Sárvári Rita már az első körben búcsúzott, Tarsoly Borbála három tussal jobb volt nála (15-12), így 68. lett.

Nagy Emma a legjobb 64 között Bojti Reginát búcsúztatta (15-9), majd Marschall Rékát is felülmúlta (14-13). A 16-os tábla volt számára a végállomás, az ukrán Oleksandra Romanova 15-14-re nyerte kettejük összecsapását, így Emma a 12. helyen végzett.

Blanka is a 64-es táblán kezdett és magabiztosan győzte le 15-9-re a román Renata Axinte-t, amely párharc után a német Carolin Breitwiesert ütötte el a továbbjutástól (15-8). Honfitársával, Kardos Edinával szoros asszót vívott, de két találatnyi különbséggel megnyerte az összecsapást (15-13). A negyeddöntőben Wimmer Dorina várt kiválóságunkra, sajnos ez volt számára a végállomás, riválisa nyerte 15-12-re a párharcot, így Blanka az előkelő 7. helyen zárta a versenyt.


Európa-kupa 7. Nagy Blanka

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK