Erre lehet építeni!
2017. 08. 22. (kedd) 12.53
21 ország 141 gárdája 10 korcsoportban mérte össze tudását a királynék városában, ahol a DSC-SI három leány- és két fiú csapattal képviseltette magát. Európa egyik legnagyobb kézilabda utánpótlás versenyén remekül szerepelt az U14-es mezőnyben pályára lépő, 2004-es korosztályú együttesünk. Bujárszki Ádám tanítványai a csoportmeccsek során esélyt sem hagytak ellenfeleiknek, a Veszprém Pannon SE, a Dorogi Egyetértés SE, a Brassó, a Dunaszerdahely és a lengyel MOSM Tychy ellen százszázalékos mutatóval zárt a DSC-SI. A folytatásban az Angyalföldi Sportiskola ellen sem kellett izgulnunk (18-10), az elődöntőben viszont a topfavorit Nemesvámos bizonyult jobbnak.
A Gödöllő elleni bronzmeccsen már félidőben nyolcgólos volt a cívisvárosi előny, melyet a lefújásig még sikerült tovább növelni. A vége 27-13-as sima siker, és a dobogó harmadik foka!
A torna után Bujárszki Ádám elmondta: ,,Mindösszesen egy hét felkészülés után bravúros bronzérmet szerzett csapatom az egy évvel idősebb korosztályban. Öt nap alatt nyolc mérkőzést játszottunk, sokszor 36 fokos hőségben. Zseniális csapatom van! Minden tiszteletem és elismerésem a gyerekeknek. Gratulálok minden DSI-s csapatnak a szép eredményekhez, és további eredményes felkészülést kívánok a következő bajnoki szezonra.”- fogalmazott a tréner.
Csapatainak további helyezései:
U12 leány:
4. hely: DSC-SI ,,A” Edző: Emődi Tünde
11. hely: DSC-SI ,,B” (egy évvel fiatalabbak) Edzők: Láng Emese és Horváth Csilla
U12 fiú:
7. hely: DSC-SI Edző: Sándor László
U14 fiú:
6. hely: DSC-SI (egy évvel fiatalabbak) Edző: Szilágyi Attila