A DSI Debrecen fiataljai az elmúlt hétvégén a XIX. Tisza-Kupán vettek részt.

A szegedi kupa a 2023/2024-es versenyszezon és egyben a Magyar Kupa sorozat utolsó állomása volt, ahol versenyzőink még pontokat gyűjthettek. A Junior F fiúk korosztályában Nadianhmer Maxim volt eredményes, aki hosszú- és középtávon is bronzéremmel fejezte be a versenyt. Nagy János a Junior C-s fiúk korosztályában 1500 és 500 méteren sem talált legyőzőre, így az összetett versenyét is aranyéremmel abszolválta. A felnőtt női mezőnyben Tályai Kitti mindhárom távon ezüstérmet szerzett, valamint összetettben második helyezést ért el.

A Magyar Kupa sorozatban négy hazai verseny szerepel, a Csizmadia-, a Mikulás- a Jász- és a Tisza Kupa. A négy megmérettetésen elért távonkénti helyezéseket az új Világkupa pontozási rendszere alapján pontozták, amelyből a legeredményesebb kilenc helyezést vették figyelembe. Az összegyűjtött egységek alapján két debreceni is – Tályai Kitti és Nagy János – a Magyar Kupa sorozat győztese lett a kategóriájában.


Érmekkel zárták a szezont gyorskorisaink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK