A Kiskunhalas elleni visszavágón nem született gól, ám 3-1-es összesítéssel a DSI Debrecen U17-es labdarúgói jutottak tovább a rájátszásban.

Bende Tibor legénysége előző héten 3-1-re múlta felül hazai pályán a Kiskunhalast, így kedvező helyzetből várhatta a visszavágót. Csapatunknak idegenben már egy döntetlen is elég volt ahhoz, hogy a következő körben kivívhassa a jogot arra, hogy az új szezont magasabb osztályban kezdhesse.

Bár a házigazdák minél hamarabb szerették volna ledolgozni hátrányukat, erre nem sok esélyt adtunk nekik. Fegyelmezetten, szervezetten futballoztunk, a csapatrészek között megvolt az összhang, védelmünk mint a svájci retesz, úgy zárt. Kézben tartottuk a meccset, birtokoltuk a labdát, szépen felépített támadásokat vezettünk, már csak a gól hiányzott a focinkból, ám a kaput 45 percnyi játék után sem sikerült bevennünk.

Szünet után is jól hatástalanítottuk ellenfelünk próbálkozásait, a Bács-Kiskun vármegyei támadások el is haltak tizenhatosunk előtt. Továbbra is kombinatívan, szemre tetszetősen futballoztunk, helyzeteink is adódtak, a labdát viszont nem tudtuk ebben a játékrészben sem a vonalon túlra juttatni. De ki bánja ezt, hiszen továbbjutottunk, várhatjuk a következő ellenfelet, ha pedig azt a párharcot megnyerjük, magasabb osztályba léphetünk.

MLSZ Regionális U17 Alap Rájátszás 1. forduló, 2. mérkőzés

Kiskunhalasi Sziládi FC – DSI Debrecen: 0-0

DSI Debrecen: Sinka, Kocsis, Nagy Zs., Keszler, Nagy Z., Gulyás, Kiss I., Ötvös, Szilágyi, Takács (Tarr 73’), Pistritu

Edző: Bende Tibor

Bende Tibor: Végig kézben tartottuk a meccset, a nehéz talajú pályán is kombinatívan és szépen futballoztunk. Az utóbbi mérkőzések egyik legtudatosabb és legfegyelmezettebb játékát nyújtottuk. Nem ültünk fel ellenfelünk provokációinak, nagyon szépen menedzseltük le a 90 percet. A hosszú és fárasztó utazás ellenére az utolsó percig koncentráltak tudtunk maradni. Var még ránk a döntő párharc, amely egy hosszú és nehéz szezon megkoronázása lehet, ám végkimeneteltől függetlenül csodálatos szezont produkál a csapat, le a kalappal a fiúk előtt.


Egy lépésre vagyunk a magasabb osztálytól

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK