A DSI Debrecen három csapata lépett pályára hétvégén, de csak az U17-es korosztály nyert, a Jankovics-alakulat párharca azonban elmaradt.

U17

Selyem Nándor együttesére komoly kihívás várt a tavaszi nyitányon, ugyanis a dobogóra pályázó Kazincbarcikát fogadták szombaton az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban. A szeptemberi párharcot magabiztosan nyerték a Borsod vármegyeiek, a mostani összecsapásnak is ők voltak az esélyesei, ám borult a papírforma.

Jó ritmusban kezdtek a csapatok, egyenlő erők küzdelmét láthatták mindazok, akik a helyszínen tekintették meg a találkozót. Abszolút partiban voltunk ellenfelünkkel, kiegyenlített volt a játék, sok párharcot nyertünk. Több helyzetet is kidolgoztunk, ha higgadtabbak vagyunk a kapu előtt, megnyugtató előnyre tehettünk volna szert, de a labda nem került a vonal mögé. A vendégek előtt egy komolyabb lehetőség adódott, ez védelmünket dicséri, így gól nélkül zárult az első félidő.

Szünet után ott folytatták a felek, ahol a pihenő előtt abbahagyták, viszont labdabirtoklásban ellenfelünk fölé nőttünk. Az első gólra azonban még várni kellett, egészen a 71. percig, ám a borsodiak örülhettek, miután eladtuk a labdát tizenhatosunk előtt. De ez nem törte meg a lendületünket, sőt nagyobb fokozatba kapcsoltunk, ennek meg is lett az eredménye. A 83. minutumban Salánki Levente villant és eltüntette a különbséget, majd a 88. percben Fehér Erik bevitte a három pontot érő találkozót, így bravúros győzelemmel vágtunk vissza az őszi vereségért.

MLSZ Regionális U17 Kelet 17. forduló

DSI Debrecen – Kazincbarcika: 2-1 (0-0)

DSI Debrecen: Heydary – Horváth, Fehér, Salánki, Finta (Bánfi 70’), Szakály, Keczán (Tuss 77’), Varga, Urgyán, Márton, Nagy A.

Edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Salánki 83’, Fehér 88’

Selyem Nándor: Egy kik-ki mérkőzést játszottunk, sok párharccal tarkított férfias küzdelem zajlott a pályán. Az első félidőben megnyugtató előnyre tehettünk volna szert, de ziccereket hibáztunk. Szünet után is kiegyenlített volt a játék, talán mi birtokoltuk többet a labdát, viszont hibáztunk és hátrányba kerültünk. De nem estünk szét, a mérkőzés hajrájában sikerült fordítanunk és megérdemelten nyertük meg a párharcot. Gratulálok a fiúknak, ha ez lesz a hozzáállás a folytatásban, nagy gond nem lehet.

U16

Lukács Ákos legénysége vereséggel indította az évet, a városi rivális Loki Focisuli nyerte az előző heti derbit. A 17. fordulóban élcsapat várt fiataljainkra, akik a 4. helyen álló Karcagot fogadták a hét utolsó napján.

Rémálomszerűen indult számunkra a mérkőzés, öt perc telt csak el és már kettővel vezettek a vendégek. Próbáltunk minél hamarabb visszajönni a meccsbe, de hiába birtokoltuk a labdát, támadásainkból hiányzott az átütő erő. A 23. minutumban tovább nyílt az olló, harmadjára is bevette kapunkat a Karcag, majd a félidő hajrájában négyre növelte előnyét.

Szünet után is voltak lehetőségeink, de rendre hibáztunk a befejezéseknél, így nem tudtunk faragni a hátrányon. Az 58. percben végleg eldőlt a mérkőzés, a kék-fehérek bevitték az ötödik találatot. A Karcag a 83. minutumban adta meg a kegyelemdöfést, végül 6-0-ra megnyerte a párharcot.

MLSZ Regionális U16, Keleti csoport 17. forduló

DSI Debrecen – Karcag: 0-6 (0-4)

DSI Debrecen: Bíró (Kulcsár T. 46’) – Szabó (Balog 46’), Lehner (Sörlei 46’), Tóth G. (Dely 52’), Varga, Kemecsei (Pásztor 63’), Milbik, Katona (Baranyai 57’), Balogh (Filep 46’), Kulcsár B., Nagy L.

Edző: Lukács Ákos

Lukács Ákos: Rosszul kezdtünk, ez pedig kihatással volt az egész mérkőzésre. Hiába birtokoltuk nagyobb százalékban a labdát, hibáinkért kegyetlenül megbüntetett minket ellenfelünk. Sajnos nem voltunk kellően agresszívak, támadásbefejezéseink nem sikerültek, lassúak voltak az átmenetek. Ha javítjuk hibáinkat, akkor jó folytatás elé nézünk, ellenkező esetben csúszni fogunk lejjebb a lejtőn. Mindenkinek el kell gondolkozni ezen és újra felszínre hozni a télen megfogalmazott célkitűzéseket és akkor talán sikerül jó mérkőzéseket játszanunk. Gratulálok Karcag csapatának, további sok sikert kívánunk nekik! Játékvezetésre ma nem lehetett panasz.

U15

Győrösi Péter legénysége is belevágott a tavaszi menetelésbe, ugyanis a regionális bajnokságban is megkezdődött a pontvadászat. Fiataljaink az év első tétmeccsén a 6. helyen álló Ikarus otthonában vizitáltak és várhatták a 12. pozícióból a párharcot.

Nem ijedtünk meg előkelőbb helyen álló ellenfelünktől, felvettük velük a versenyt, abszolút partiban voltunk a fővárosiakkal. Jó ritmusban futballoztunk, nem csak védekeztünk, hanem támadásokat is vezettünk. A 11. percben azonban az Ikarus bevette a kapunkat és megszerezte a vezetést. Szerencsére hamar eltüntettük a különbséget, a 21. minutumban Pénzes Zoltán villanása után 1-1 állt az eredményjelzőn. Már úgy nézett ki, döntetlennel zárul az első játékrész, de a 39. percben újabb gólt kaptunk, így minimális hátránnyal mehettünk pihenőre.

Szünet után fölénk kerekedett a fővárosi gárda, kezdtünk elfogyni fizikálisan, ami nem meglepő, ugyanis voltak olyan játékosaink, akik még most tértek vissza betegség után. Veszélyesebben futballozott a házigazda, egy ideig azért álltuk a sarat, de a 61. percben kettőre hízott hátrányunk. Próbáltunk visszajönni a meccsbe, de nem jártunk sikerrel, ám a piros-kékek sem tudták növelni előnyüket, így kétgólos vereséggel zártuk a budapesti túrát.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 14. forduló

Ikarus BSE – DSI Debrecen: 3-1 (2-1)

DSI Debrecen: Cseke – Szilágyi (Palágyi 41’), Gulyás, Magyari, Kovács, Tóth K., Sipos, Varga, Pongrácz (Mizsik 41’), Pénzes, Petrás

Edző: Győrösi Péter

Gólszerző: Pénzes 21’

Győrösi Péter: Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, bár hátrányba kerültünk, de sikerült egyenlítenünk. Szünet után fizikálisan fölénk kerekedett ellenfelünk, játékban és sebességben sem tudtuk azt hozni, amit elvártam volna a srácoktól. De ez visszavezethető arra, hogy egész télen betegségek hátráltatták a munkát, így nem volt zavartalan a felkészülésünk. Az eredmény vállalható, de a jövőben többet várok el a fiúktól.


Bravúrgyőzelmet arattak Selyem Nándor tanítványai

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK