A DSI Debrecen labdarúgócsapatai újabb fordulót teljesítettek a mögöttünk hagyott hétvégén.

U19

Jankovics Sándor makulátlan mérleggel rendelkező csapata a hét utolsó napján a kiesőhelyen tanyázó Szirmabesenyői-Mályi együttesének otthonába látogatott. Erre a párharcra mondjuk, kötelező a győzelem, de ezúttal meglepetés eredmény született.

Még fel sem vettük a meccs ritmusát, mikor már a hálónkban landolt a labda, az 5. percben megszerezték a vezetést a házigazdák. Szerencsére hamar tudtunk válaszolni, a 12. minutumban Kerezsi Kevin ledolgozta a hátrányt. Sajnos gólszerzőnk nem tudta folytatni, ugyanis eltört az orra, kénytelen volt elhagyni a pályát. Ellenfelünk agresszív játékával nem tudtunk mit kezdeni, rendre alulmaradtunk a párharcokban, akadozott gépezetünk, elég sok hibával futballoztunk, nem voltunk elég élesek. A kék-fehérek akarata érvényesült, eltüntették a két csapat közti különbséget. A szünetet jelző sípszóig az eredmény nem változott, a felek döntetlen állásnál mehettek pihenőre.

Fordulás után sem tudtunk felpörögni, továbbra is ellenfelünk irányította a játékot. Próbáltunk támadásokat vezetni, de pontatlanok voltunk, eladtuk a labdát, a párharcokat a hazaiak nyerték. Voltak ugyan lehetőségeink, de nem volt benne a játékunkban a gól. A borsodiakéban igen, a 66. percben másodjára is megzörgették hálónkat, amely találattal nagy meglepetésre, meg is nyerték a párharcot.

MLSZ Regionális U19 Alap Keleti csoport 5. forduló

Szirmabesenyői-Mályi SK – DSI Debrecen: 2-1 (1-1)

DSI Debrecen: Sinka – Kalmár, Kerezsi, Juhász (Ötvös 15’), Kapczy, Kocsis, Pecséri (Nagy Zs. 46’), Szilágyi (Czakó 46’), Takács (Petrás 57’), Pistritu, Máté (Bartók 57’)

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerző: Kerezsi 12’

Jankovics Sándor: Ezúttal nem tudtuk azt a jó játékot megismételni, amelyet előző héten nyújtottunk, nem működött, amit megbeszéltünk, ellenfelünk minden téren felülmúlt minket. Ráadásul egy nagyon agresszív csapattal találkoztunk, egyik játékosomnak az orra is eltört. Az egy az egy elleni szituációkat nem tudtuk megoldani, párharcokat veszítettünk, támadásainkból hiányzott az átütő erő. Megérdemelten nyert a Szirmabesenyő, ma jobban akarták a győzelmet.

U17

Négy forduló alatt csak egy pontot gyűjtött Selyem Nándor alakulata, ezen rossz mérlegen szerettek volna javítani fiataljaink. Ehhez viszont a Fehérgyarmatot kellett két vállra fektetniük vasárnap délben.

Ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést, nagy elánnal vetettük magunkat a küzdelembe, szépen járatva a labdát szövögettük támadásainkat. Fölényben voltunk, ennek pedig meg is lett az eredménye, a 17. percben Urgyán Milán megszerezte a vezetést. Szemre tetszetősen, jó ritmusban futballoztunk, többször megbontottuk ellenfelünk védelmét, és a 27. minutumban Fehér Erik révén megdupláztuk előnyünket. A szünetig hátralévő időben nagyobbra nyithattuk volna az ollót, de nem tudtunk élni az adódó lehetőségekkel.

A második félidőben nem tudtuk megismételni az első 45 perc jó játékát, talán a kétgólos előny birtokában elhittük, már zsebben vannak a pontok. Több hiba, pontatlanság is becsúszott, lendületünk is alábbhagyott, de ennek ellenére kontrolláltuk a meccset. Győzelmünk a 85. minutumban vált biztossá, ekkor ismét Fehér mattolta a védelmet és állította be a végeredményt.

MLSZ Regionális U17 Kelet 5. forduló

DSI Debrecen – Fehérgyarmat: 3-0 (2-0)

DSI Debrecen: Heydary – Dudás, Fehér, Salánki (Dely 85’), Tuss (Finta 56’), Kicsák, Varga, Urgyán (Senk 85’), Márton, Nagy A., Nagy L.

Edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Urgyán 17’, Fehér 27’, 85’

Selyem Nándor: Ma teljes kerettel tudtunk kiállni a mérkőzésre. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, ha higgadtabbak vagyunk a kapu előtt, már ebben a játékrészben lezárhattuk volna a meccset. Szünet után mintha túlságosan is megnyugodtunk volna, visszaesett a teljesítményünk, ennek ellenére növeltük előnyünket és megnyertük a mérkőzést. A győzelemhez és az első félidei játékhoz gratulálok a csapatnak.

U16

Előző héten megszerezték első győzelmüket Lukács Ákos legényei, így bizakodva várhattuk a Tiszaújváros elleni párharcot, remélve, hazai pályán ismét begyűjtjük a három pontot.

Az első félidőben nem találtak egymáson fogást a csapatok, voltak ugyan lehetőségek mindkét oldalon, de a kapuk érintetlenek maradtak. Szünet után sokáig nem láthattak gólt az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumba kilátogató nézők. Erre a 66. percig kellett várni, ekkor Sörlei Levente juttatta a labdát a vonalon túlra. Telt az idő, már bizakodtunk, ezt a párharcot is behúzzuk, ám a 84. minutumban hibáztunk, ezt pedig kihasználták a vendégek. Sajnos pont nélkül is maradtunk, ugyanis a mérkőzés hajrájában eldöntötte az összecsapást a Tisza-parti gárda.

MLSZ Regionális U16, Keleti csoport 5. forduló

DSI Debrecen – Tiszaújváros: 1-2 (0-0)

DSI Debrecen: Bíró – Sörlei, Bihari (Molnár 81’), Dely (Baranyai 46’), Varga (Tóth G. 46’), Kemecsei (Mucsányi 60’), Lehner (Szabó Á. 51’), Szabó G. (Katona 46’), Kulcsár, Filep (Czipa 60’), Nagy L.

Edző: Lukács Ákos

Gólszerző: Sörlei 66’

U15

A listavezető után ismét élcsapattal találkozott Győrösi Péter csapata, amely gárda a Mészöly Focisuli 3. helyen álló együttesét fogadta szombat délben.

Meglepően jól indítottuk a mérkőzést, a félidő derekáig egyenrangú ellenfelei voltunk a fővárosiaknak. Egységesek voltunk, csapatként funkcionáltunk, nem csak védekeztünk, hanem támadásokat is vezettünk. Első hibánkért viszont azonnal büntetett ellenfelünk, a 21. percben náluk volt az előny, amely fórt öt minutum elteltével megdupláztak. A félidő hajrájában ismét megzörgették a hálónkat és háromgólos hátrányból várhattuk a folytatást.

Szünet után tovább nyílt az olló, negyedjére is bevették a kapunkat a piros-kékek. Erre tudtunk válaszolni, az 57. percben Sipos Zsombor faragott a különbségen. Nem volt veszíteni valónk, bátran támadtunk, többször el is jutottunk a vendégek kapujáig, ám a befejezéseknél nem voltunk elég higgadtak. Ellenfelünk viszont jó százalékban használta ki helyzeteit, négyet értékesített, így 1-7 lett a vége.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 5. forduló

DSI Debrecen – Mészöly Focisuli: 1-7 (0-3)

DSI Debrecen: Cseke (Kovács-Vitéz 52’) – Gulyás, Magyari (Mizsik 63’), Kovács (Mráz 63’), Tóth K., Varga, Pongrácz (Szilágyi 58’), Pénzes, Milbik, Palágyi (Sipos 52’), Petrás

Edző: Győrösi Péter

Gólszerző: Sipos 57’

Győrösi Péter: Az első húsz percben abszolút partiban voltunk ellenfelünkkel, többször eljutottunk a kapujukig, benni azonban nem sikerült. Sajnos egyéni hibáinkat kihasználták, így nagy hátrányba kerültünk. Minden mindegy alapon próbáltunk kitámadni, helyzeteinkből egyet tudtunk is értékesíteni, Ellenfelünk viszont jobban sáfárkodott lehetőségeivel.

U14

Az egyik legnehezebb párharc várt szombat délelőtt Szabó Imre ifjoncaira, ugyanis a bajnoki címre pályázó listavezető, még hibátlan Balmazújváros otthonában léptek pályára.

Nem ijedtünk meg ellenfelünktől, a középkezdés után bátran, szervezetten futballoztunk, csapatként működtünk. A 14. percben bedobást végezhettünk el, de a labdára lecsapott ellenfelünk, megkontráztak minket és bevették a kapunkat. Szerencsére ez nem törte meg lendületünket, továbbra is jó ritmusban futballoztunk. Átlépve a felidő derekán, Tóth Nimród pillanatai következtek, aki két minutumon belül kétszer is megzörgette a hálót és már nálunk volt az előny és mehettünk nyugodtabban szünetre.

A második játékrész elején Tóth Nimród harmadszor is villant és kettőre növelte a különbséget. Hamar változás állt be a gólok számában, az 51. percben előbb Szűcs Dávid juttatta a labdát a vonalon túlra, majd az 57-ben Tacsi Marcell ötödik találatunkat jegyezhette. A második etap közepére már hat volt közte, ugyanis Nagy Rikárdó is betalált, illetve Tacsi duplázott. A pontok már zsebben voltak, de a piros-kékek nem adták fel, sikerült is zárkózniuk, a 78. percben 4-7 állt az eredményjelzőn. Többre viszont nem futotta erejükből, csapatunk pedig komoly skalpot begyűjtve, megnyerte a párharcot.

MLSZ Regionális U14 Alap Keleti csoport 5. forduló

Balmazújvárosi TE – DSI Debrecen: 4-7 (1-2)

DSI Debrecen: Vékony – Kovács, Tóth Ni., Lakatos (Minárcsik 73’), Tóth Ná. (Nagy D. 68’), Dubóczki (Faragó 58’), Aukszi, Szűcs, Tacsi (Kiss Cs. 73’), Nagy R., Müller (Varga 68’)

Edző: Szabó Imre

Gólszerzők: Tóth Ni. 23’, 25’, 43’, Szűcs 51’, Tacsi 57’, 70’, Nagy R. 61’

Szabó Imre: Úgy vélem, a bajnokság legjobb csapatát tudtuk ma legyőzni. Jól kezdtünk, mégis egy rosszul elvégzett bedobás után hátrányba kerültünk. Gyorsan rendeztük a sorokat, fegyelmezetten, kellően agresszíven, zártan védekeztünk, jól szűkítettük a területeket, labdaszerzések után gyors kontrákat vezettünk. Szünet után feljebb toltuk védekezésünket, szép támadásokat vezettünk, sok helyzetet kidolgoztunk. A végén kissé elfáradtunk, ki is engedtünk, de győzelmünk nem forgott veszélyben. A mai diadal csapatmunka eredménye, gratulálok a srácoknak! Köszönöm Makra Béla kollégámnak, hogy három fiatalt adott az U13-ból, akik nagyszerűen helyt álltak, Lakatos Beni személyében egy remek játékost ismerhettem meg.

U13

Három forduló után is hibátlan Makra Béla együttese, ezt a remek sorozatot szerették volna folytatni a hét utolsó napján is. Erre meg is volt az esély, ugyanis a még nyeretlen Nyíradonyt fogadták vasárnap délben.

A vendégek próbálva elkerülni a nagyarányú vereséget, betömörültek védőharmadukba, melynek nem nagyon találtuk az ellenszerét az első két negyedben. Gépezetünk se úgy működött, mint a korábbi meccseken, több volt a hiba, bár ez betudható a pálya talajának is. Mindezek ellenére előnnyel mehettünk nagyszünetre, erről Benedek Barna gondoskodott, aki a 13. percben bevette a kaput.

A harmadik etapban is szervezetten védekezett a Nyíradony, nem nagyon tudtuk megbontani hátsó alakzatukat, igaz, ma nem is voltunk kellően élesek. A záró játékrészben viszont megtaláltuk a rést a falon, A 69. minutumban Molnár László vette be a kaput, majd a 70-ben Péntek Zsigmond triplázta meg előnyünket. A végeredményt Váradi Szabolcs állította be, aki a 80. percben juttatta a labdát a vonalon túlra.

MLSZ Regionális U13 Északkelet 4. forduló

DSI Debrecen – Nyíradony: 4-0 (1-0, 0-0, 0-0, 0-3)

DSI Debrecen: Vékony, Lakatos, Molnár, Péntek, Erdei, Benedek, Hermann, Nagy D., Ó. Nagy

Cserék: Sándor, Nyüvedi, Sebestyén, Linzenbold, Dinda, Mclean, Váradi

Edző: Makra Béla

Gólszerzők: Benedek 13’, Molnár 69’, Péntek 70’, Váradi 80’

Makra Béla: Egy jól szervezett csapattal találkoztunk, amely gárda a védekezésre rendezkedett be. A centerpályán játszottunk, mivel mi műfűhöz vagyunk szokva, nem kedvezett a sokpasszos játékunknak. Kissé körülményesek, tompák voltunk, de végig uraltuk a meccset, helyzeteinkből négyet értékesítettünk. Nagyobb arányban is nyerhettünk volna, de a kapufa ma ellenfelünket segítette. Vannak olyan meccsek, mikor nem tudunk maximális fordulatszámon pörögni, a mai ilyen volt, de így is sikerült győznünk, gratulálok a gyerekeknek! Három játékosunk az U14-ben lépett pályára, akik nagyszerűen helyt álltak, jó teljesítménnyel segítették győzelemhez Szabó Imre kollégám csapatát, nekik külön jár a gratuláció.

U12

Takács András gyerekei jó előjelekkel várhatták a 4. fordulót, ugyanis előző héten begyűjtötték első győzelmüket, ez pedig jót tett az önbizalomnak. A vendég nyíradonyiak is első sikerüket ünnepelhették a legutóbbi játéknapon, de bíztunk abban, mi örülhetünk a vasárnapi összecsapás végén.

Még a távolban hallani lehetett a kezdést jelző sípszót, a vendégek kapusának már a hálóból kellett kihalásznia a labdát, melyet az 1. percben Lacza János juttatott a vonalon túlra. A vezető találat beindította gépezetünket, nyomás alá helyeztük ellenfelünket, de állták a sarat, csak a második negyedben tudtuk ismét bevenni a kapujukat, ekkor Nagy Dávid volt eredményes.

A harmadik etapban is mi voltunk fölényben, a vendégek jobbára csak védekeztek, de kétszer mattoltuk a védelmüket, Előbb Bagaméri Bence, majd Balogh Barnabás zörgette meg a hálót. A záró játékrészben tovább nyitottuk az ollót, a 67. percben Kósa Máté köszönt be, majd két minutum elteltével ismét Balogh ünnepelhette találatát. A hármas sípszó előtt Németh Roland is feliratkozott a gólszerzők közé, megszerezve csapatunk hetedik találatát.

MLSZ Regionális U12 Északkelet 4. forduló

DSI Debrecen – Nyíradony: 7-0 (1-0, 1-0, 2-0, 3-0)

DSI Debrecen: Petrozsényi – Pásku, Rózsa, Bagaméri, Nagy D., Zsuró, Váradi, Lacza, Balogh

Cserék: Rácz, Kósa, Szűcs, Németh, Bordás

Edző: Takács András

Gólszerzők: Lacza 1’, Nagy D. 23’, Bagaméri 48’, Balogh 53’, 69’, Kósa 67’, Németh 79’



Bravúrgyőzelem, váratlan vereség

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK