Begyűjtöttük a hat pontot
2024. 05. 19. (vasárnap) 10.13
U19
Jankovics Sándor együttese a Hajdúszoboszló ellen folytatta a felsőházi rájátszást, mely párharcnak esélyesként vághattak neki, ugyanis a fürdővárosiak a táblázat végén szerénykedtek.
Nagy elánnal kezdtünk, amint útjára indult a labda, nyomás alá helyeztük ellenfelünket. Hamar megtörtük a kék-fehérek ellenállását, Bácsi Donátnak és Bagi Tamásnak köszönhetően a 12. percben már kettővel vezettünk. Mi domináltunk, állandó veszélyben volt a vendégek kapuja, ám helyzetinkből csak a 45. minutumban tudtunk egyet értékesíteni.
Szünet után viszont már hatékonysággal párosult a jó játék, a 46. percben Bácsi második találatát jegyezhette. A folytatásban Tasi Attila pillanatai következtek, aki bő negyedóra alatt háromszor vette be ellenfelünk kapuját. A gólok sora itt még nem ért véget, a hátralévő időben Széles Dániel is a vonalon túlra juttatta a labdát, Tasi Attila pedig még egy duplával koronázta meg kiváló teljesítményét.
MLSZ regionális U19 Felsőház Északkeleti csoport 13. forduló
DSI Debrecen – Hajdúszoboszlói SE: 10-1 (3-0)
DSI Debrecen: Jóga (Szász 46’) – Kalmár (Lengyel 46’), Botos, Bagi (Széles 46’), Bácsi, Vadon (Ullaga 66’), Szemán (Juhász 56’), Tasi B., Tasi A., Szabó, Vietorisz
Edző: Jankovics Sándor
Gólszerzők: Bácsi 11’, 46’, Bagi 12’, Vadon 45’, Tasi A. 51’, 61’, 68’, 78’, 87’, Széles 76’
Jankovics Sándor: Úgy készültünk, hogy megnyerjük a megyei rangadót és stabilizáljuk helyünket a dobogón. Jó ritmusban, lendületesen futballoztunk, az első félidőben megnyugtató előnyre tettünk szert. Szünet után kitettek magukért a fiúk, kinyitották a gólcsapot, még hétszer bevették a kaput. Ha pontosabbak vagyunk a befejezéseknél, nagyobb arányban is nyerhettünk volna, de 10 rúgott gólnál nem lehetek elégedetlen. Gratulálok a csapatnak!
U16
Komoly erőpróba várt Selyem Nándor tanítványaira, szombaton azt a Karcagot fogadták, amely gárda a bajnoki címre pályázik. Az esélyek a vendégek mellett szóltak, ráadásul csak egy cserével tudtunk kiállni, az U15-ből Dely Balázst kellett felhozni. A gondokat tetézte, hogy a gólvonalra is mezőnyjátékosnak kellett állnia, így előzetesen abban reménykedhettünk, nem lesz nagyarányú a vereségünk. Nem is lett, sőt!
Középkezdés után a vendégek próbálták ránk erőltetni akaratukat, ám nem jártak sikerrel, stabilak voltunk, nem találtak rajtunk fogást. A kék-fehérek indokolatlanul durván játszottak, ennek Urgyán Milán itta meg a levét, aki megsérült, a 19. percben le is kellett cserélni, helyén Dely Balázs folytatta. Eltüntettük a táblázaton látható különbséget a pályán, kiegyenlített volt a játék, ám a 45. minutumban első hibánkat kihasználta ellenfelünk.
Szünet után nagy erőket mozgósítottunk, hogy ledolgozzuk hátrányunkat, ezen törekvésünket siker koronázta, négy percen belül Fehér Erik révén nem csak egalizáltunk, hanem át is vettük a vezetést. A vendégek nagyobb fokozatba kapcsoltak, nyomás alá helyeztek minket, ám nem találtak rést jól záró védelmünkön, sőt helyzetek is inkább előttünk adódtak. Előnyünket sikerült megtartani a hármas sípszóig és mindhárom egységet itthon tartottuk.
A Karcag nehezen viselte a vereséget, verbálisan inzultálták játékosainkat a mérkőzés után, melyhez a nézők is csatlakoztak. De nem vettük fel a kesztyűt, mi inkább ünnepeltük a bravúrt.
MLSZ Regionális U16 Északkelet Felső ág 9. forduló
DSI Debrecen – Karcagi SE: 2-1 (0-1)
DSI Debrecen: Salánki – Lengyel, Fehér, Filep, Finta, Tóth R., Tóth B., Urgyán (Dely 19’), Márton, Keczán, Bodea
Edző: Selyem Nándor
Gólszerző: Fehér 51’, 55’
Selyem Nándor: Egy szikrázóan kemény mérkőzésen vagyunk túl, ellenfelünk a durva szabálytalanságoktól sem riadt vissza, sérülés matt már az első félidő elején cserélnem kellett. Kiegyenlített volt az első etap, ám a végén hátrányba kerültünk. Szünetben változtattam, kicsit átalakítottam a csapatot, a folytatásban pedig helyenként jó játékkal sikerült fordítanunk. Izgalmas volt a hajrá, ellenfelünk nyomás alá helyezett minket, ám helyzetek ekkor is inkább előttünk adódtak. Gratulálok a fiúknak, ma szívvel-lélekkel küzdöttek, megérdemelték a győzelmet.