A Szolnok kipipálva!

2016. 10. 14. (péntek) 22.24

Szenzációs győzelemmel kezdte meg az alapszakaszt a Fiú Kiemelt Kadet Bajnokság Keleti csoportjában a Debreceni KA-DSI „A” kosárlabda csapata.

Debreceni KA-DSI „A” – Szolnoki VSI 71-66 (18-17, 17-15, 20-16, 16-18)

DKA-DSI: JURÁK BOTOND 10, Kanyári Dániel 3, BALÁZSI SOMA 21, Kanyári Bence 1, CSIKAI ANDRÁS 13 Cserék: NEUWIRTH BENCE 15, Fritsch Gergő 5, Farkas Csanád 3, Petrikovits Norisz -, Turcsik Ágoston -, Kanyári Kristóf -, Jakab Emil -.

Edzők: Kovács Balázs, Boldizsár Ferenc

Kovács Balázs: Nagyon nehéz mérkőzésen egy kimondottan értékes győzelmet szereztünk a csoport egyik legjobb csapata ellen. Mindkét együttes feszült volt, sokat kapkodott és az első öt perc jó védekezése és pár pontos előnye úgy tűnt, hogy nekünk ad nagyobb önbizalmat. A mérkőzésen szinte végig vezetve (de ellépni csak egyszer sikerült, akkor is csak 9 pontra) elsősorban a lepattanó csatának és a jó gyűrű alóli támadójátékunknak, valamint a jó védekezésünknek köszönhetően sikerült megnyerni. Balázsi Soma az egész mérkőzésen keresztül kiegyensúlyozott jó teljesítményt tudott nyújtani támadásban és védekezésben, igazi vezére volt a csapatnak. Hozzá Boti, Andris és Neuwirth Bence tudott igazán csatlakozni, de Fritsch és Norisz is hasznosan szállt be a padról. Sok mindenben javulnunk kell még, de nagyon fontos mérkőzést sikerült nyernünk, ellenfelünk ugyanis az előző körben a korosztály címvédőjét, a Vasast verte. Gratulálok a csapatnak, de még rengeteg munka vár ránk és valahol meg kell keresnünk az önbizalmunkat is.



Cikk nyomtatása